A vérhígító (antikoaguláns) szedése – mint arról már többször írtunk – veszélyes kezelés. A rosszul beállított gyógyszeradag akár vérzékenységet is okozhat, ami végzetes következményekkel jár. Ezért fontos kérdés, hogy hol történjen a tartós kezelésben részesülő beteg (például Syncumar) laboratóriumi és klinikai ellenőrzése.
Ezek az INR kontrollvizsgálatok három helyen történhetnek: leggyakrabban háziorvosnál vagy szakorvosnál, aki elküldi a beteget laborvizsgálatra, ennél sokkal ritkább eset az antikoaguláns szakambulancián történő ellenőrzés, de a beteg önkontrollt is végezhet, hiszen az erre használatos kisméretű műszerek és egyszer használatos tesztcsíkok elvileg már rendelkezésre állnak, hasonlóan a vércukor-ellenőrzéshez. Az önkontrollos vizsgálat azonban itthon még gyerekcipőben jár, a műszer meglehetősen drága, a tesztcsík ára pedig többszöröse a vizsgálat finanszírozásának. Nem beszélve arról, hogy az eszköz is a közel húsz évvel ezelőtti fejlesztés eredményeként igen gyakran bizonytalan eredményt ad. Az adatok szerint az antikoaguláns szakambulanciák eredményei messze felülmúlják a családorvosi-szakorvosi ellenőrzés eredményeit, melynek eredményeként lényegesen kevesebb a tromboembóliás és vérzéses szövődmények gyakorisága. Az elenyésző rendelkezésre álló adat ellenére is a beteg önkontrollos folyamatos ellenőrzése szintén sikeresnek mondható, leginkább a rendszeresség miatt. Sajnos a legkevésbé hatékony a ma leggyakoribb módszer, miszerint a háziorvos küldi be a beteget laborvizsgálatra, és ez a technológia bizonyítottan a legkevésbé kedvező a másik két változathoz képest. Mi tehát a teendő? Mindenképpen fejleszteni kell a háziorvosok lehetőségeit és műszeres ellátottságukat, valamint támogatni kell, hogy a beteg önellenőrzése minél gyakoribb és megfizethetőbb legyen.