Az Amerikai Stroke Szövetség 2012-es nemzetközi konferenciáján arról számoltak be, hogy az eddigi legnagyobb és leghosszabb összehasonlító vizsgálatban a warfarin és az aszpirin hasonló arányban előzte meg a halálozást és a stroke-ot olyan szívelégtelen betegekben, akiknek szívritmusa normális volt.

 „Bár a legalább négy évig kezelt betegekben a warfarin előnyösebbnek mutatkozott, egészében hasonló volt a két gyógyszer hatása” – mondta dr. Shunichi Homma, a vizsgálat vezetője, a Columbia Egyetem professzora.

A 11 országban lefolytatott Warfarin versus Aspirin in Reduced Cardiac Ejection Fraction (WARCEF) vizsgálatban a kutatók 2305 normális szívritmusú szívelégtelen beteget követtek akár 6 éven át (átlagosan 3,5 évig). A betegek átlagos életkora 61 év volt, és bal kamrai ejekciós frakciójuk (EF) 35%-nál kisebb volt (a normális érték 55% vagy több).
Szívelégtelenség esetén nagyobb a halál, a vérrögképződés és a stroke kockázata. Ebben a betegcsoportban a páciensek 13%-a esett át stroke-on vagy tranziens iszkémiás attakon, és náluk nagyobb volt az esemény megismétlődésének kockázata -
 írja a WorldPharmaNews.

A betegek egyik, véletlenszerűen kiválasztott csoportja napi 325 mg aszpirint kapott, másik csoportjuk pedig annyi warfarint, hogy a véralvadás mértéke az előre meghatározott tartományba essen. Warfarin kezelés során gyakran kell ellenőrizni a véralvadást, s azért, hogy ne legyen eltérés a két csoport között, az aszpirint szedőktől is ugyanolyan gyakran vettek vért, mint a warfarint kapóktól, és a warfarint kapók viszont placebo tablettákat kaptak. Így sem a betegek, sem az orvosok nem tudták, hogy ki milyen kezelésben részesül.

A vizsgálat elsődleges kompozit végpontja – halál, iszkémiás stroke vagy intracerebrális vérzés – a warfarint kapók 7,47%-ában és az aszpirint szedők 7,93%-ában fordult elő. A különbség nem volt statisztikailag szignifikáns.

A három évnél hosszabb ideig követett betegekben azonban a warfarin előnyösebb volt, mint az aszpirin. A vizsgálat egész tartamát tekintve a warfarin kezelés mellett a stroke kialakulásának valószínűsége kb. feleakkora volt, mint az aszpirin terápia esetében (a stroke évi rátája warfarin mellett 0,72%, aszpirin mellett 1,36% volt).

A kutatók külön is megvizsgálták az intracerebrális vérzések előfordulását, azaz a gyógyszerek biztonságosságát. Warfarin esetén évente a betegek 1,8%-ában fordult elő nagyobb vérzés, míg az aszpirin alkalmazásakor csak 0,9%-ukban – ez a különbség szignifikáns volt.

„Amint az várható volt, a warfarin adásakor nagyobb volt a vérzések aránya. Azonban nem minden vérzés egyforma, és az, amelytől a betegek leginkább félnek, az intracerebrális vérzés mindkét csoportban ritka volt” – mondta Homma professzor. Az intracerebrális vérzés évi incidenciája a warfarin csoportban 0,12%, az aszpirin csoportban 0,06% volt.

„Tekintve hogy a két kezelés hatása között nincs lényeges különbség, és hogy a warfarin csak négy év elteltével mutatkozik előnyösebbnek, indokolatlannak látszik a warfarin használata, különös tekintettel a vérzés kockázatára” – vonta le a következtetést Homma professzor.

Dr. Weisz Júlia

 (Forrás: WorldPharmaNews )

Szerző: trb85  2012.03.07. 18:41 1 komment

Címkék: aszpirin szívbetegség véralvadás szívroham vérhígító véralvadásgátló warfarin

A bejegyzés trackback címe:

https://trombozis.blog.hu/api/trackback/id/tr774295977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Istvan Fekete 2015.04.14. 22:54:54

Párhuzamosan szedetik velem a warfarint es az aszpirin protect 100 t. Szeretném tudni, hogy mire szamithatok a jōvōt illetōen ? Vállaszukat elōre kōszōnōm !
Tisztelettel: F. István
süti beállítások módosítása