Előző posztjainkban már írtunk a trombózis diagnózisának felállításához szükséges két vizsgálatról (D-dimer teszt, Doppler vizsgálat), most következzen az érfestés (angiográfia), amely napjainkban az érbetegségek megállapításánál a legfontosabb vizsgálat. A módszer bizonyos megbetegedések esetén segít a műtét megtervezésében és a hatékony kezelés kiválasztásában. Tudni kell azonban, hogy a beavatkozás komoly szövődményekkel járhat, fertőzés léphet fel, megsérülhet az érfal és kontrasztanyag-túlérzékenység is kialakulhat. Ezért csak indokolt esetben végzik el.

Több változata használatos

angiográfia.jpgA vizsgálatnak több formája van, attól függően, hogy az artériás, a vénás, vagy a nyirokrendszert szeretné-e megfigyelni a szakorvos. Így megkülönböztetünk arteriográfiát (artériák vizsgálatát), phlebográfiát (vénák vizsgálatát) és a lymphográfiát (a nyirokerek megfestését).

Az eljárás során helyi érzéstelenítés után kontrasztanyagot juttatnak az érrendszerbe (az aortába, vagy a vizsgálandó szervet ellátó kisebb-nagyobb artériába), majd folyamatos röntgenátvilágítás mellett nyomon követik a beadott kontrasztanyag útját. Bizonyos eltérésekből  nagy pontossággal következtethetnek a diagnózisra: egy-egy terület fokozott erezettségéből, érelzáródás jelenlétekor az alsó végtagokban vagy az agyi erekben, szűkület illetve tágulat kialakulásából a bél- vagy veseereken.

A módszer akár kisebb thrombusok (vérrögök) feloldására is használható az érbe bevezetett vékony, kis méretű katéter segítségével.

Az MR-rel együtt új eljárás született

A technika fejlődése azonban lehetővé tette a kontrasztanyag használatát mellőző, sugárterheléssel nem járó MR-angiográfia elterjedését, amelyet leginkább az agyi erek pontosabb vizsgálatára használnak. A módszerrel szintén ábrázolhatók az artériák és a vénák, és a bennük levő áramlás.

érfestett szív.jpgA vénák és a nyirokrendszer vizsgálatára is alkalmas eljárás

Flebográfiát, vagyis a vénák kontrasztanyagos röntgenvizsgálatát elsősorban vénás megbetegedések műtéti beavatkozásai előtt végeznek, ilyen például a visszértágulat, a fejlődési rendellenesség vagy a vénabillentyű-elégtelenség.

A lymphográfia a nyirokerek és a nyirokcsomók vizsgálatát jelenti, amelyhez szintén kontrasztanyagot használnak. Ezzel a módszerrel a nyirokcsomók mérete, szerkezetbeli eltérései rajzolódnak ki. Az eljárásbsn egy speciális, a nyirokutak megfestésére alkalmas festéket (patentkéket) használnak, amelyet a kéz vagy láb ujjai közé fecskendeznek be helyi érzéstelenítés mellett. A bőrön keresztül így láthatóvá tehetők a megfestődött nyirokutak, és ennek köszönhetően könnyebben bejuttatható a kontrasztanyag. Ezt követően röntgen-felvételek készülnek, amelyeken jól látszanak a kirajzolt nyirokcsomók és nyirokutak.

Napjainkban csökkent a lymphográfia jelentősége, mert a modern képalkotó eljárások (CT, MR) visszaszorították az alkalmazását.

Szerző: trb85  2012.10.01. 07:19 Szólj hozzá!

Címkék: diagnosztika trombózis diagnózis angiográfia érfal érfestés

Ahogy előző bejegyzésünkben is írtuk, a trombózis hatékony kezelésének elengedhetetlen feltétele a pontos diagnózis felállítása, amely az esetek nagy részében nem könnyű. Ma Magyarországon százezrek szenvednek a fel nem ismert trombózis következményeitől, mert nem kapták meg időben a szükséges véralvadásgátló kezelést. Következzen egy újabb fontos eljárás a diagnózishoz, nézzük meg, mire jó a Doppler vizsgálat!

A speciális ultrahang megmutatja az erek állapotát

dopplervizsg.jpgA vizsgálat egy ultrahangkészülék segítségével, adott érszakaszok területén, a Doppler-elv alapján méri az áramlási sebességet. A készülék magas frekvenciájú hullámokat bocsát ki, amelynek egyik része a szervezetben elnyelődik, másik része azonban visszaverődik, és ezzel megmutatja a nyaki vagy végtagi nagyartériák (vagy vénák) lefutását, azok falának vastagságát, a belső felszínen lévő felrakódások nagyságát és összetételét. A különböző érszakaszokon az áramlási sebesség is mérhető, ezekből a sebesség paraméterekből lehet következtetni a szűkület mértékére.

A visszaverődő hullámokat a vizsgálófej elektromos jelekké alakítja, amelyekből a készülék monitoron látható képet alkot. A különböző vizsgálatokhoz más és más frekvenciával működő, vagy más formájú és méretű vizsgálófejre lehet szükség, amelyekkel a nyaki, a hasüregi szervek és a végtagok erei is „láthatókká” válnak.

Az értékek százalékos arányt jelentenek

powerdoppler.jpgA mért szűkületek csak a valószínűsíthető százalékos értéket jelentik. A Doppler vizsgálat ma már szinte minden kórházban elérhető, rutin vizsgálattá vált a trombózisok diagnosztikájában, de nem váltja ki a nagyobb beavatkozások előtt szükséges érfestéses (angiográfiás) vizsgálatot. Amennyiben a szűkület olyan fokú, hogy érműtét szükségessége merül fel, mindenképpen elvégzik az érfestést is.

Az elkészült lelet tartalmazza, hogy merre futnak az erek a nyakon vagy a végtagokon, milyen a faluk, látható-e szűkület, felrakódás.

Egy speciális, úgynevezett Power-Doppler eljárással lehetőség van kis sebességű keringés ábrázolására is: ez információt ad a különböző elváltozások (ciszták, daganatok) vérellátásáról.

Szerző: trb85  2012.09.26. 07:10 Szólj hozzá!

Címkék: trombózis diagnózis véna vérrög érfal doppler vizsgálat

A trombózis hatékony kezelésének feltétele a pontos diagnózis felállítása, amely egyáltalán nem könnyű. Az esetek nagy részében a tünetek enyhék, gyakran egyáltalán nem specifikusak, máskor egyenesen félrevezetők. Egészen biztos, hogy ma Magyarországon százezrek szenvednek a fel nem ismert trombózis következményeitől, mert nem kapták meg a megfelelő véralvadásgátló kezelést akkor, amikor szükség lett volna rá. A jól ismert diagnosztikai módszerek, az INR vizsgálat és a különböző genetikai tesztek mellett a Doppler vizsgálat és a D-dimer teszt ad további bizonyosságot, hogy a páciens trombózisos elváltozástól szenved.

 

A negatív D-dimer fontos információ

d-dimer.jpgA D-dimer egy véralvadásban fontos fehérje, amely az érpályában képződött fibrinből származik. Legtöbbször a trombózis következményeként alakul ki az alvadék lassú oldódása miatt. A szervezetben keletkező bármilyen véralvadás - mint például az érelzáródás - során a szervezet igyekszik a vérrögöt feloldani. Ennek során az alvadék egészen kis részekre bomlik, ezek egyike a D-dimer. A teszt ezt a D-dimer vérszintet méri.

Igaz, hogy a D-dimer teszt pozitív lehet akkor is, ha például gyulladás miatt képződött a fibrin az érpályában, ezért nem teljesen specifikus. A D-dimer teszt negativitása azonban biztonsággal kizárja a mélyvénás trombózis és a tüdőembólia fennállását. Ezért ha a klinikai tünetek sem típusosak, a D-dimer teszt negativitása alapján kizárható a trombózis. Ha azonban a teszt pozitív, akkor szükséges az okot tisztázni, erre legtöbbször a Doppler vizsgálat a legalkalmasabb, amellyel kizárják vagy megerősítik a trombózis diagnózisát.

A háziorvosi gyakorlatban azok a D-dimer tesztek használhatóbbak jól, amelyek a betegágynál, laboratóriumi háttér nélkül is elvégezhetők. Ilyen a SimpliRED D-dimer teszt, amely natív (vénás vagy kapilláris) vérből 2 percen belül eredményt adhat. Gyorsasága miatt ezt a tesztet már itthon is kiterjedten alkalmazzák a háziorvosi gyakorlatban.

A D-dimer-szint klinikai meghatározásának jelentőségéről részletes tanulmány itt olvasható >>

Szerző: trb85  2012.09.24. 07:57 Szólj hozzá!

Címkék: trombózis diagnózis embólia véralvadásgátló alvadásgátló prothrombin INR d-dimer

A menopauza idején alkalmazott hormonpótló kezelés biztonságosabb tapaszok vagy gél formájában, mivel így kisebb a vérrögök kialakulásának kockázata, mint a tabletták használatával – derült ki nemrég francia kutatók vizsgálataiból.

 

Négyszer gyakoribb a vérrög kialakulása tabletták esetén

menopauza.jpgA hormontapaszok és a gélek bizonyítottan enyhítik a változó korú nők legfőbb panaszait: a hőhullámokat és az éjszakai izzadást, de egyelőre nem tisztázott, hogy biztonságosabbak-e a tablettáknál a mellrák, az agyvérzés vagy a szívroham kockázatának szempontjából. Mindezek kiderítésére nagyszabású vizsgálat indult. (A kutatás mesterséges női nemi hormonkészítményeket vizsgál, amelyeket vemhes lovak vizeletéből kivont hormonokból készítettek.)

A kutatók eddig összesen 981, 45 és 70 év közötti nőt vizsgáltak, közülük 271-nél alakult ki vérrög. A szakemberek megállapították, hogy a hormontablettákat szedő nők körében négyszer gyakrabban alakul ki vérrög, mint azok körében, akik hormontapaszokat vagy gélt használnak.

A májon áthaladás a folyamat lényege

A szakemberek úgy vélik, hogy a szájon át bevett gyógyszerek azért okoznak nagyobb valószínűséggel vérrögöket, mert felszívódás után áthaladnak a májon, ahol a véralvadást beindító faktorok aktiválódhatnak. Tapasz vagy gél alkalmazása esetén a hormonok egyenesen a vérbe jutnak, így ugyanazt a hatást kisebb dózissal is el lehet érni.

Szerző: trb85  2012.09.20. 07:44 Szólj hozzá!

A szélütés (stroke) két változata ismert, egyik hirtelen vérzéssel jár, a másik esetében pedig az agyban lévő érpálya záródik el, például egy vérrög miatt. Ez utóbbi kezelésében hatalmas újdonság az a módszer, amelyben apró hálóval húzzák ki a páciens agyából az eret elzáró vérrögöt.

A The Lancet című brit orvosi folyóiratban két tanulmány is megjelent ezzel kapcsolatban. Mint írják, több olyan technikát is alkalmaznak már az orvosok, amelyekkel a szélütésen átesett emberek elzáródott agyi ereit meg lehet nyitni: a betegek egy része a vérrögöt feloldó gyógyszert kap, de a siker érdekében a szert közvetlenül a szélütés utáni pár órában kell beadni, ami nem mindig járható, és nem is válik be mindenkinél.

stroke.jpgA rögöt távolítják el

Más technikák viszont a rög eltávolításán, kihúzásán alapulnak. Egyes módszereknél kisméretű tubust, katétert juttattak az ágyéki artériától indulva az agyba, és az ebben lévő vékony vezeték áthalad a vérrögön, ott feltekeredik, így visszahúzáskor a rögöt is eltávolítja. Az eljárást azonban még nem alkalmazzák a rutinszerűen. A legújabb módszernél a vékony huzal aprócska ketrecet formál, amely az artéria falához nyomja a vérrögöt, és körbehálózza, amelyet aztán a combhajlatban lévő artérián át húznak ki.

A hálós módszer hatékonyabb

Két hasonló eszközt is teszteltek, amelyek eredményét a két tanulmányban ismertettek. Az egyik próbába 113 pácienst vontak be, akik 58 százaléka mutatott jó agyi funkciókat három hónappal a beavatkozás után, míg a korábbi katéteres módszerrel kezelt embereknél ez csak 33 százalék volt, ráadásul a halálozási arány is a hálós eszköznél mutatkozott kedvezőbbnek. A másik, 178 páciens bevonásával készült tanulmányban kétszer nagyobb volt a független életre képes emberek aránya az új eszközzel történt kezelések után.

A vérrögoldó gyógyszerek helyébe léphet

Jeffrey Saver, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatója, a vizsgálatok egyik résztvevője szerint a jövőben elterjedhetnek ezek az új módszerek, mert nagyobb eséllyel szabadítják fel az elzáródott ereket, mint a gyógyszerek. “A vérrögoldó gyógyszerek az elzáródott nagy artériáknak csak 40 százalékát nyitják meg részlegesen, miközben ezek az eszközök az elzáródott nagy artériák 70-90 százalékát teszik szabaddá” – magyarázta a kutató.

Az új eszközök ráadásul olyan pácienseknél is alkalmazhatók, akiknél nem lenne biztonságos a vérrögöt feloldó szerek használata: azok, akik véralvadást gátló gyógyszereket szednek, nemrég estek át műtéten, vagy már 4-8 órával a szélütés után kezelik őket.

Szerző: trb85  2012.09.17. 07:14 Szólj hozzá!

Címkék: tudomány agy műtét stroke vérrög szélütés véralvadásgátló trombus

doppler.jpgTisztelt Doktornő!

Negyven éves nő vagyok, tavaly decemberben kaptam egy tüdőembóliát, amit egy trombózisra vezettek vissza a bal vádlimban. Fél évig szedtem a Syncumart de az értékemet szinte sosem sikerült 2-3 között tartani, a fél év alatt összesen kétszer volt tartományon belül. A thrombophilia leletemen a Leiden-mutáció negatív lett, a doppler vizsgálat is azt igazolta, hogy teljesen eltűnt a trombus a lábamból. Ennek ellenére a fél év letelte után a kontroll vizsgálaton azt mondták, hogy tekintettel a csecsemőkorban történt ismételt hasi műtétekre, mely a thrombosis kialakulását facilitáló szervi eltérésnek számít, thrombemboliás eseményen átesett betegnél anticoaguláns therápia leállítását nem javasolják.

Most immár 9 hónapja szedem a Syncumart, az értékemet továbbra sem tudják 2-3 között tartani, az esetek többségében 1,6-1,8 között szokott lenni, de volt már egy alkalommal 3,52 is.

A blogon olvastam, hogy a vashiány mennyire hozzájárul a vérrögösödéshez. A legutóbbi labor leletemen a vas értéke 4,2 volt, ami mondhatni elég alacsony, mivel elég korlátozott a Syncumar diéta mellett a máj fogyasztása, így vastablettával próbálom pótolni. Nagyon szeretnénk még egy kistestvért a 2,5 éves kislányunknak, de ettől függetlenül is szeretném a tabletta szedését abbahagyni, mert így nem igazán látom értelmét, és lelki szinten is teljesen elutasítom a gyógyszer hatását, mondhatni minden gondolatommal azon vagyok, hogy nekem erre nincs szükségem, és nem is akarom. Megjegyzem, hogy a tüdőembóliám után egyből, és azóta folyamatosan homeopátiás kezelésekre járok. Eddig összesen két orvos (egy belgyógyász szakorvos és a homeopátiás orvosom, aki a régi háziorvosom volt) mondta, hogy teljesen felesleges szednem a gyógyszert, de a kórházban a kezelő orvosom és a háziorvosom nem igazán támogatnak ebben. Erről szeretném a Doktornő véleményét kikérni! Tisztelettel: V.-né L. Éva

 

 

Kedves Éva!

A véralvadásgátló kezelés szükséges időtartamát lényegesen befolyásolja, hogy mi volt a tavaly decemberben bekövetkezett tüdőembólia, illetve az azt kiváltó lábszártrombózis oka. Mindenképp örvendetes, hogy a dopplervizsgálat igazolta, hogy eltűnt a thrombus a lábából.

A gyógyszeres megelőzés szükségességének megítélése szempontjából igen lényeges lenne annak ismerete, hogy mi volt a trombózis kiváltó oka, és hogy fennáll-e még a kiváltó tényező. Ez határozza meg, hogy szüksége van-e még a Syncumar kezelésre. A trombózist kiválthatta egyszer fennálló ok, pl. megelőző sérülés, baleset, műtét, hosszas fekvés betegség miatt vagy egy repülőút.

Vannak állandóan fennálló trombózisra hajlamosító tényezők is, mint pl. a dohányzás, elhízás, mozgásszegény életmód.  Az állandóan fennálló hajlamosító tényezők közé tartoznak az örökletes elváltozások is, mint pl. a Leiden-mutáció, amely az Ön esetében negatív. De a Leiden mutáción kívül más, kevésbé súlyos vagy súlyosabb trombózisra hajlamosító örökletes tényezők is léteznek, amelyek laboratóriumban vizsgálhatók.

Csak a fentiek együttes ismerete dönti el, mekkora a valószínűsége (a veszélye) az újabb trombózis kialakulásának, és szüksége van-e még a véralvadásgátló kezelés folytatására. Fenti körülményeket a háziorvos és a kórházi orvosa ismeri, ezért azt tanácsolom, hogy az ő véleményüket tartsa mérvadónak.

A kezelés eredményessége szempontjából nagyon fontos a beteg együttműködése orvosával: a diéta betartása, az orvos tájékoztatása az Ön által szedett egyéb gyógyszerekről és az INR érték gyakori ellenőrzése - különösen akkor, ha az INR érték eredménye nem az előírt terápiás tartományba esik! Üdvözlettel: Dr. Czikkely Rózsa

Szerző: trb85  2012.09.12. 07:52 Szólj hozzá!

Címkék: laboratórium tüdőembólia vérrög syncumar orvos válaszol mélyvénás trombózis véralvadásgátló inr érték inr trombus doppler vizsgálat

vénatorna.jpgA trombózis egyik leggyakoribb változata a mélyvénás trombózis. Sokat írtunk már arról, hogy bizonyos állapotok elősegítik a betegség kialakulását, így az örökletes tényezők mellett az elhízás, a dohányzás és a mozgásszegény életmód is okozhat mélyvénás trombózist. Ha hosszú utazáson veszünk részt, vagy órákon át ülünk a számítógép előtt, nagyban hozzájárulhatunk a trombózis kialakulásához.

Most egy konkrét gyakorlatsort ajánlunk, amivel segíthetünk az ereinknek, és persze felfrissülhetünk, akár az irodában kell kuksolnunk egész nap, akár gyermeket várunk, vagy súlyfelesleggel küzdünk. A vénás torna csodákra képes: fogadjuk meg a gyógytornász tanácsát, és minden nap szánjunk 15 percet a lábainkra, és ezzel együtt egészségünkre!

Vénás torna

Hanyattfekvésben fekszünk, lehetőleg matracon vagy egy keményebb ágyon, lényeg, hogy ne törjön meg a test vízszintes helyzete.

 

  1. lélegezzünk mélyeket, belégzéskor a karunkkal nyújtózzunk a fülünk mellé (4-szer)
  2. toljuk a derekat a matracba, kilégzéskor még a hasat is behúzhatjuk a tolással egyidőben (8-szor)
  3. szorítsuk össze a farizmainkat erőteljesen, majd lazítsuk el (8-szor)
  4. szorítsuk meg a combizmainkat, ezzel a térdkalácsot felhúzva, a térdhajlatot kényelmesen toljuk bele a matracba, majd lazítsuk el (8-szor)
  5. feszítsük le a lábfejünket, majd lazítsuk el (8-szor)
  6. karmoljuk be a lábujjainkat, majd lazítsuk el (8-szor)
  7. forgassuk bokából egymás felé mindkét talpunkat, majd forgassuk kifelé (4-4-szer)
  8. körözzünk a bokából jólesően mindkét irányba (8-szor)
  9. húzzuk váltva talpra a lábainkat, majd nyújtsuk vissza (8-8-szor)
  10. maradjon talpon a lábunk és innen váltva nyújtsuk fel a térdünket a plafon felé, majd tegyük vissza talpra (8-8-szor)
  11. maradjon egyik lábunk kinyújtva a plafon felé, majd pumpáljunk a lábfejünkkel és cseréljünk pár pumpa után (8-8-szor)
  12. biciklizzünk az egyik lábunkkal egy irányban, míg a másik lábunk talpon marad, majd cseréljünk, lábat is, irányt is (8-8-szor)
  13. talpra tett lábakkal emeljük meg a medencénket a matracról, ameddig jólesik (4-szer)
  14. mély légzésekkel zárjuk a gyakorlatsort

Fontos, hogy keringési zavarokkal küzdő betegek mindenképpen mutassák meg a gyakorlatsort kezelőorvosuknak!

Akik kedvet kaptak további gyakorlatok elsajátításához, nekik itt egy másik változat, klikk ide! >>>

Szerző: trb85  2012.08.28. 07:48 Szólj hozzá!

Címkék: gyógytorna életmód mozgás trombózis véna mélyvénás trombózis

goldenblog.jpgLegnagyobb örömünkre a Trombózis blog a 2012-es Goldenblog szakértői blogjai között versenyez!

Nincs más teendő, mint szavazni a következő oldalon, majd megosztani barátainkkal a hírt, és őket is megkérni a szavazásra!

Itt található a kategóriák szerinti gyűjtés, a szakértői blogok között pedig a Trombózis blog, kattints a facebook profiloddal!

Szerző: trb85  2012.08.25. 07:53 Szólj hozzá!

Címkék: goldenblog trombózis trombózis blog

vasasnő.jpgLáttuk, hogy a K-vitamin meghatározó szerepet kap a vérrögképződésben, az E-vitamin pedig bizonyos esetekben csökkenti a vérrögképződés, így a trombózis kockázatát is, a szervezetben található vas azonban egyértelműen a rögösödés kialakulásához vezet. Ezért több más tünet elkerülése mellett a trombózis kialakulását is akadályozhatjuk, ha vasszintünket a normális értéken tartjuk. Kutatók becslései szerint ma egymilliárd ember küzd világszerte vashiányos vérszegénységgel.

Az angliai Imperial College London kutatóinak eredményei szerint a vashiány kezelésével megelőzhető a mélyvénás trombózis (DVT) kialakulása. A DVT legtöbbször a lábakban keletkezik, és fájdalmat, illetve duzzanatot is okozhat. Az állapot halálos is lehet, ha a vérrög elmozdul és a tüdő vérerei felé veszi az irányt. Egy nagyobb műtéti beavatkozás, a sokáig tartó mozdulatlan állapot és a daganatos betegségek a vérrögképződés ismert kockázati tényezői, de sok esetben nincsen egyértelmű oka a kialakulásának.

A genetikai betegség alacsony vasszinttel jár

A Thorax című folyóiratban tavaly ismertetett kutatás örökletes vérzéses hajszálértágulattal (HHT) küzdő, összesen 609 páciens bevonásával készült. A vérerek genetikai betegsége (HHT) fokozott orr-, és bélvérzéssel jár. Ezen betegek közül sokaknak alacsony a vasszintje a gyakori vérzések okozta vasveszteség miatt - olvasható a HealthDay News ismeretterjesztő oldalon.

Az alacsony vasszinttel rendelkező résztvevők esetében magasabb volt a vérrögök kialakulásának a kockázata, míg a vastartalmú étrend-kiegészítőket fogyasztó társaiknál nem volt megemelkedett a kockázat. A szakemberek szerint ebből arra lehet következtetni, hogy a vashiány kezelése segíthet megelőzni a DVT kialakulását az általános népességnél is.

vasalma.jpgAz orvostudomány összes területére hatással lehet

"Tanulmányunkból kiderül, hogy a HHT-val küzdő embereknél a vérrögök kockázatát növelő alacsony vasszint kezelhető probléma" - mondta a tanulmány vezető szerzője, Claire Shovlin, az intézmény Nemzeti Szív-, és Tüdő Intézetének munkatársa. Az általános népességet tekintve jelenleg csak kisebb tanulmányok támasztják alá ezeket az eredményeket, ezért még több vizsgálatra van szükség. Ha pedig az eredmények érvényesek az általános népességre is, annak jelentős hatása lehet az orvostudomány szinte összes területére.

Forrás: informed.hu

Szerző: trb85  2012.08.22. 07:33 Szólj hozzá!

Címkék: vas genetika életmód megelőzés műtét mélyvénás trombózis örökletes vérzéses hajszálértágulat

A Trombózis blogban sokszor írtunk már a K-vitamin és a véralvadás, vérrögképződés kapcsolatáról, tudjuk, mennyire fontos a megfelelő diéta, amikor trombózis után véralvadásgátló kezelést kapunk. A következő két bejegyzésben az E-vitaminról és a vér vasszintjének vérrögképződéssel kapcsolatos összefüggéseiről lesz szó.

e-vitamin.jpgAz Amerikai szív Szövetség saját lapjában, a Circulation-ban tavaly tette közzé kutatásának eredményét, amely szerint az E vitamint szedő nőknél 21 százalékkal kisebb a vérrögök kialakulásának esélye. "Ez egy izgalmas kutatási eredmény, de egyelőre nem gondolom, hogy megfelelően bizonyított" - mondta Dr. Robert Glynn, a Harvard Egyetem Orvosi Karának munkatársa, a kutatás vezetője.

Glynn és kollégái a vizsgálatban 39,876 45 éven felüli nő adatait értékelték, akik részt vettek a Női Egészség Vizsgálatban. A résztvevők 600 nemzetközi egységnek megfelelő E vitamint vagy placebót (hatóanyag nélküli készítményt) szedtek. A hölgyeket arra kérték, hogy tíz éven keresztül másnaponta vegyenek be egy tablettát anélkül, hogy tudták volna, hogy E.vitamint vagy placebót szednek.

A genetikailag rögösödésre hajlamos nőknél hatásos

e-vitam-nő.jpgA tíz éves vizsgálat alatt 482 nő esetében (213-an az E vitamint szedő csoportból, 269-en pedig a placebó csoportból) jegyezték föl vénás tromboembólia kialakulását, amelyet az orvosi zárójelentések is alátámasztottak. "Ebben a vizsgálatban a vénás tromboembólia sokkal gyakrabban fordult elő, mint az infarktus, és majdnem olyan gyakran, mint a szélütés. Az emberek nem is gondolják, hogy milyen gyakori betegség" - mondta a kutatás vezetője. A keletkező vérrögök akár halálosak is lehetnek, ha elzárják a tüdő, a szív vagy az agy vérellátását.

A vizsgálat eredményei szerint az E-vitamin azoknál a nőknél volt a leghatékonyabb, akik genetikailag hajlamosak a vérrög-képződésre. Az eredményektől függetlenül az Amerikai Szív Szövetség legújabb iránymutatója szerint az olyan antioxidánsok, mint az E és C vitaminok illetve a béta-karotin, nem alkalmasak a nőkben a szív és érrendszeri betegségek megelőzésére. "Egy korábbi nagy, placebó-kontrollált, randomizált vizsgálat szerint az E-vitamin nem bizonyult hasznosnak a szívbetegségek szempontjából" – jegyzik meg a kutatók, ezért az ellentmondásos eredmények tisztázásához további vizsgálatok szükségesek.

Forrás: naturhirek.hu

Szerző: trb85  2012.08.13. 07:49 Szólj hozzá!

Címkék: egészség vitamin trombózis vérrög evitamin vérrögképződés

Olvasónk tüdóembólia utáni felépülésével kapcsolatos kérdésekkel fordult hozzánk, meglepő hozzáértéssel és tájékozottsággal. Dr. Vámosi Ildikó pedig ugyanilyen alapossággal állította össze a válaszokat, előkerülnek blogunkban eddig már érintett problémák, de új információkkal is gazdagodunk.

 

tüdőembólia-orvval.jpgTisztelt Doktornő!

36 éves vagyok, két hónappal ezelőtt masszív jobboldali tüdőembóliát diagnosztizáltak nálam, az ok keresése még jelenleg is folyamatban van.

A kórházban Syncumar tablettával állították be az INR-t azzal a javaslattal, hogy 2,5-3,5 között kell tartani, és ezt 3 mg/nap Syncumarral sikerült is elérni. A kórház után a tüdőorvosom javasolta a Marfarinra való áttérést, amit a háziorvosommal meg is kezdtünk, heti 1 vérvétel mellett. 3 mg/nap Marfarinnal kezdtük a gyógyszerezést 1 héten át, majd miután 1,7-re esett az INR, megemeltük 5 mg/nap értékre. Ezen dózis mellett további 5 nap elteltével 1,3-ra esett az INR. Ennél a pontnál kértem az orvosomtól a Marfarinnal való további kísérletezés felfüggesztését, különös tekintettel arra, hogy a beállítás idejére nem írt fel injekciós LMWH-t sem, és aggasztott, hogy semmilyen védelmem nincs az esetleges további vérrög-képződés ellen. Visszatértem Syncumarra, amivel a szedés megkezdése után néhány nappal újra beállt az INR a 2,5 feletti tartományba.

Kérdéseim:

- mi lehet az oka annak, hogy míg Syncumarra jól reagálok (3 mg/nap tipikusan 2,0-2,1 körüli INR értékeket, 3,5 mg/nap 3,2 körüli INR értéket produkál, ezért felváltva napi 3 és 3,5 mg-ot szedek), a Marfarin még 5mg/nap dózisban is közel normál INR-t eredményezett? Meg kell jegyeznem, hogy az étrendem nagy mennyiségű vitamint és ásványi anyagot tartalmaz (étrend kiegészítő formájában), természetesen ezek K vitamint nem tartalmaznak.

- milyen Marfarin napi dózis tekinthető még normálisnak, és mi tekinthető extrémnek?

- a másfél hét múlva esedékes thrombofilia vizsgálatom után újra megkísérelném az áttérést a Marfarinra. Az előzmények tükrében milyen LMWH használatot (testsúlyom 74kg), Marfarin dózisokat és vérvétel ütemezést javasol? Válaszát előre is köszönöm, K. András


Kedves András! A thromboembóliás betegség megelőzése alapvető fontosságú. Ha bekövetkezett az embóliás kórkép a szakmai ajánlások iránymutatóak. A betegség kezelésében, a cél az újabb esemény „kivédése” (perifériás embólia, stroke), amelyre tartós alvadásgátló kezelést alkalmaznak.

A kezelés bázisgyógyszerei a kumarin készítmények: Syncumar és Warfarin. Az alvadásgátlás mértéke kumarin adagtól függ.

kvitamin-bevkos.jpgA kumarinok alvadásgátló aktivitásukat a K-vitamin hatás gátlása révén fejtik ki. Kumarinok hatására a K-vitamin függő alvadási faktorok képzése akadályozott.

A Warfarin gátolja a véralvadási faktorok (II., VII, IX. X. faktorok) és egyéb fehérjék képzését, és csökkenti aktikivtásukat.

A Syncumar a Prothrombin képzést csökkenti.

A vér alvadékonyságát olyan mértékben célszerű csökkenteni, hogy kivédjük az ereken belüli vérrög kialakulását, de vérzékenységet se okozzon. Egyénenként változó a kívánt gyógyszer dózis meghatározása. A gyógyszer beállítás ellenőrzése Prothrombin méréssel és az INR étékkel történik. A beállítás kezdetén az INR ellenőrzés 1-2 hétig hetente 2-3 alkalommal szükséges. Ha az értékek stabilizálódnak legalább havonta 1-2 alkalommal ellenőrizendő.

Ha a kumarin adagban változtatás történik, vagy az addig szedett gyógyszereket elhagyja a beteg, akkor 1 vagy 2 hetente végzett kontroll INR mérés is szükséges lehet.

Gyógyszerbeállításnál általában a hatás eléréséig szükséges idő a Warfarin szedésnél 2-7 nap, Syncumar szedésnél 2-3 nap. A Warfarin hatás időtartama 18-70 óra, ez jelentősen hosszabb, mint a Syncumar hatás, melynek időtartama 8-11 óra.

Törekedni kell arra, hogy a tartós kezelés során az INR az elvárt értéktartományon belül maradjon tartósan, az Ön esetében 2,5-3,5 között. A Warfarin elhúzódó hatása miatt ez könnyebben elérhető.

Az INR stabilitás a kezelés hatékonyságának fontos eleme.

Azt írja, hogy „36 éves vagyok, két hónappal ezelőtt masszív jobboldali tüdőembóliát diagnosztizáltak nálam, az ok keresése még jelenleg is folyamatban van.” A szervezetben nemcsak véralvadási mechanizmusok működnek, hanem a keletkezett vérrög feloldása is meghatározó. Ennek igazolására ilyenkor a vérrög „törmelék” mérését végzik (D-dimer teszt). A D-dimer koncentráció emelkedése – többek között - a tüdőembólia diagnózis igazolására is szolgál.

Kérdéseire válaszolva:

  • A Warfarin szedésénél is egyénileg változó a napi dózis.  A megfelelő alvadásgátlást biztosító adagot a beteg neme, kora, táplálkozási szokásai, felszívódás mértéke, stb mellett genetikai tényezők is befolyásolhatják.  Általában 3-5 mg, de ettől jelentős eltérések is előfordulhatnak.
  • A különböző gyógyszerek szedése, növényi eredetű főzetek, a táplálék változó K-vitamin tartalma (elsősorban a spenót, brokkoli, káposzta, saláta tartalmaznak nagyobb mennyiségben K-vitamint), az Ön által is szedett étrend-kiegészítők befolyásolhatják az alvadásgátló gyógyszerek hatását. A táplálék kiegészítők kölcsönhatásba léphetnek a Warfarinnal és annak hatékonyságát csökkenthetik. A vegyesen táplálkozó beteg nagy mennyiségben ne fogyasszon „leveles” zöldséget, de a K-vitamin tartalmú ételek túlzott kerülése káros lehet, mert K-vitamin hiányhoz vezethet!
  • Az alvadásgátló váltás (Syncumar « Warfarin) esetén az INR mérés gyakorisága: heti 2-3 alkalom, illetve, az INR értékváltozás függvénye. A Warfarin dózis az INR értéktől függően változtatható.
  • Ha a kumarin adagban változtatás történik, vagy az addig szedett egyéb gyógyszereket elhagyja a beteg, akkor 1 vagy 2 hetente végzett kontrol INR mérés is szükséges lehet.
  • Ha az INR érték beállításra került, a kontroll vizsgálat gyakoriságát a szakmai ajánlások általában havonta 1 alkalommal javasolják. Ettől jelentős eltérések is előfordulhatnak.
  • Ha a tartós alvadásgátló (kumarin) kezelésben részesülő betegek egyéb gyógyszereket is szednek, kísérő betegségek is fennállnak, az INR meghatározásán kívül vércukor, koleszterin, stb. mérésre is sor kerül.      
  • A kezelőorvosával való kooperáció alapvetően fontos. A gyógyszerrendeléseket - Warfarin, LMWH – javaslom a kezelőorvosára bízni.
  • A tartós alvadásgátló kezelés sikere az orvos-beteg-laboratórium jó együttműködésén alapszik.

Üdvözlettel: Dr. Vámosi Ildikó

Szerző: trb85  2012.08.08. 07:35 1 komment

 

csaladterv.jpgLevélírónk sinus trombózison esett át, rendszeresen Syncumar-t szed, szakértőnktől pedig azt szeretné tudni, mire kell figyelnie a családtervezéskor.

Tisztelt Doktornő!

Az alábbi problémához kérnék szakértői véleményt, amelyet előre is köszönök. 2011 novemberében volt sinus trombózisom, 28 éves vagyok. Jelenleg Syncumar-t szedek és változatos INR értékeket produkálok, kétheti-havi ellenőrzések mellett. Genetikai vizsgálatom folyamatban van, 1 hónap múlva várható eredménye. Szabad-e, ajánlott-e ebben az esetben családtervezésre gondolni? Ha igen, akkor milyen nehézségek, problémák várhatóak a terhesség során? Köszönöm. Üdvözlettel: Ildikó

Kedves Ildikó!

A jelenleg alkalmazott Syncumar szedés alatt az előírt INR érték fenntartása fontos, levelében írja: „változatos INR értéket” produkál.

Nem K-vitamin mentes diéta szükséges a Syncumar terápia mellett, de javaslom, fordítson figyelmet a zöldségfélék és magas K-vitamin tartalmú gyümölcsök, ételek fogyasztásának mértékére, ez is befolyásolhatja az ingadozó INR értékeket.

A családtervezés gondos és körültekintő feladat, hisz a terhességre célszerű – többek között – az anyai testet is felkészíteni, a fogamzás előtt. Ennek érdekében javasolt a genetikai szűrővizsgálatok elvégzése, majd a laboratóriumi eredmények birtokában nőgyógyász és angiológus szakorvosok felkeresése, a terhességet (fogamzást) megelőzően. Olyan szakorvost (szakorvosokat) ajánlott megválasztani, akik a terhesség alatt és a szülés utáni időszakban is rendszeresen ellenőrzik (gondozzák) Önt is, és az újszülöttet is. Üdvözlettel, Dr. Vámosi Ildikó

Szerző: trb85  2012.07.20. 07:59 Szólj hozzá!

Címkék: kismama genetika családtervezés hormonális syncumar inr érték sinus trombózis

A fogamzásgátlás és a trombózis összefüggésével már többször foglalkoztunk, most ismét ide kanyarodunk. Olvasónknak speciális hormonproblémára ajánlotta orvosa a fogamzásgátló szedését.

hormonproblem.jpgTisztelt Doktornő! Hormonproblémák miatt fogamzásgátló szert kellene szednem. Én még soha nem szedtem. Ám a korom miatt - 43 éves vagyok - az orvosom csak progeszteront, egészen pontosan dezogesztrelt tartalmazó tablettát írt fel. Ezt három hónapig kellene szednem, hogy megnézzük, ez idő alatt is fennáll-e a menstruációs zavarom. Ezzel az orvosom szeretné megelőzni a méhtükrözést. Kérdésem, ha nem dohányzom, nem vagyok elhízva, akkor van veszélye a csak progeszteront tartalmazó tablettának? Egyszer már csináltak nálam egy vizsgálatot, nem találtak nálam trombózishajlamot, genetikailag és a vérképem alapján sem. Nagyon köszönöm előre is a válaszát. Tisztelettel: Annamari

Kedves Annamari! Biztos vagyok benne, hogy a „hormonproblémák” miatti progeszteron típusú tabletta szedését elrendelő kolléga kellő körültekintéssel és gondossággal járt el. A gyógyszerek rendelése során a hatás mellett figyelemmel vannak azon állapotokra, amelyek esetében nem javasolt az adott gyógyszer szedése. Fokozott figyelmet kell fordítani a tájékoztatóban felsorolt betegségek bármelyikének fennállására.

A levelében leírta, a trombózis-hajlam kizárására vonatkozó genetikai vizsgálatokat Önnél korábban elvégezték, megnyugtató eredménnyel. (A leírásából feltételezhetőnek tartom, nem a progeszteron tartalmú gyógyszerszedéssel összefüggésben.) A csak progeszteront tartalmazó készítményt szedő páciensek esetében alacsonyabbnak tartják a trombózis kockázatot, mint a kombinált (ösztrogént is tartalmazó) tablettát szedők esetében.

Minden gyógyszerszedés során a betegtájékoztatóban leírtak figyelemmel kísérése fontos! Az egészséges életmód fontos eleme a kielégítő testmozgás is. Hallgasson az orvosa tanácsára! A javasolt 3 hónapig szedje a gyógyszert. Rendszeresen - különösen, ha ezen idő alatt bármi problémája lenne - keresse fel kezelőorvosát. Üdvözlettel, Dr. Vámosi Ildikó

Szerző: trb85  2012.07.16. 07:30 Szólj hozzá!

Címkék: genetika fogamzásgátlás fogamzásgátló trombózis vérvizsgálat hormonális orvos válaszol trombus

IMG_6142-1 web.jpgA Trombózis Klub Egyesület ingyenes INR-mérést hirdetett a Magyar Vöröskereszt Székházában tegnap megtartott véradó napon, ahol összesen 50 érdeklődő INR-értékét ellenőrizték a világújdonságnak számító CoagS készülék segítségével. A mérés mellett többféle tájékoztató anyagot és szórólapot osztottak az Egyesület munkatársai, reményeik szerint ezekkel az információkkal könnyebben felismerhetők lesznek a trombózisos megbetegedések, és egyre többen megértik, miért fontos az INR-érték rendszeres ellenőrzése.

Az Országos Vérellátó Központ által szervezett véradási naphoz csatlakozott a Trombózis Klub Egyesület, amely a Diagon Kft. jóvoltából a cég által kifejlesztett CoagS készüléket használhatta az érdeklődők INR mérésére. A torlódás nélkül lebonyolított programon délelőtt 11 és délután 4 óra között összesen ötvenen voltak kíváncsiak arra, szervezetükben megfelelő-e a véralvadási érték.

A véradást orvosi vizsgálat előzte meg, amelyen mindössze négyen nem feleltek meg a véradás feltételeinek, például vérszegénység vagy – furcsa módon - kialvatlanság, illetve INR-szintjük miatt, amely mind a négy esetben a felső határértéket mutatta. Csak három olyan véradó akadt, aki nem élt az ingyenes mérés lehetőségével.

A mérési nap tapasztalatai azt mutatták, hogy általában nem vagyunk tisztában azzal, mit jelent az INR-értékIMG_6151-1 web.jpg és miért fontos időről időre ellenőriztetnünk. Arról sincs tudomásunk, hogy a trombózisos megbetegedések nem csak az időseket veszélyeztetik, hanem a fiatal generációt is. A mérés alatt például egy húszéves fiatalemberről derült ki, hogy INR-je a felső határértéken van, így nem is adhatott vért. Az Egyesület munkatársai igyekeztek megválaszolni az érdeklődők összes kérdését, valamint azoknál, akiknél bármilyen probléma adódott, javasolták, hogy keressék fel a háziorvost vagy forduljanak szakorvoshoz egy esetleges betegség megelőzése érdekében.

Az Országos Vérellátó Szolgálat és a Trombózis Klub Egyesület együttműködése tegnap annyira eredményesnek bizonyult, hogy a próbanapból közös program lesz: a közeljövőben az Egyesület tagjai országszerte tíz újabb véradó helyszínre szerveznek INR-ellenőrzést a CoagS segítségével, amelyet a Diagon Kft. hosszú távú támogatásként biztosít a mérésekhez.

(Fotó: Bori Zsuzsanna)

Szerző: trb85  2012.07.13. 08:03 Szólj hozzá!

Címkék: véradás laboratórium vérvizsgálat diagon protrombin inr érték trombózisklub diagon kft CoagS INR INR-mérés

Az izzasztó kánikulából alig várjuk a menekülést, ám a várva várt enyhülés sokaknak elviselhetetlen migrént hoz. A frontátvonulások nagyon megviselik az arra érzékenyeket, és nem is gondolnánk, hogy a fejfájósokra egy másik veszély is leselkedik: a trombózis. Pontos magyarázatot ugyan nem találtak eddig a kutatók, de az elvégzett vizsgálatokból az derült ki, hogy a migrénnel bizonyos hajlam járhat együtt, amely trombózist okozhat.

 

Régen az elegáns hölgyek, ha ki akartak bújni valamilyen társasági kötelezettségmigrén-old.jpg alól, mindig a migrénre hivatkoztak. Ezért aztán még ma is sokan azt hiszik, akinek migrénje van, az csak kényeskedik, és eltúlozza az egyszerű fejfájást. A valódi migrénes roham súlyos rosszulléttel jár, össze sem lehet hasonlítani egy hétköznapi fejfájással. A betegség rohamokban jelentkezik, a fájdalom négy-öt órától hetvenkét óráig is tarthat. Előfordulhat évente egyszer, de akár hetente négyszer vagy többször is. Közvetlenül a roham előtt úgynevezett auratünetek jelentkezhetnek, például szikralátás, növekvő látótérkiesések. A gyakran csak féloldalon jelentkező fejfájáshoz, amely a halántéktájon a legerősebb, hányinger, hányás, látás- és hallászavar, végtagzsibbadás társulhat. Az erősebb fényt, hangokat, szagokat a beteg szinte el sem tudja viselni, a fizikai aktivitás, még a fej mozgatása is szenvedést okoz. Sokan megérzik, ha közeledik a migrénes roham: hangulatváltozás, fokozott éhség, túlzott álmosság vagy éppen túlzott aktivitás jelzi a baj közeledtét.

migrén.jpgEgy néhány évvel ezelőtt a Neurology című szaklapban publikált kutatási összefoglaló már megállapítja, hogy a vénás trombózis gyakrabban jelentkezik migrénes fejfájással együtt. Az innsbrucki egyetem kutatói a migrén és a trombózis együttes előfordulását tanulmányozták, amelyben több mint ötszáz 55 év feletti beteget vizsgáltak. Az alanyok között 111 esetben szerepelt migrénes fejfájás a kórtörténetben, közülük 20 százalék gyakorisággal fordult elő vénás trombózis, szemben a nem-migrénes csoporttal, akik közül trombózist csak 35 esetben (10 százaléknál alacsonyabb arányban) észleltek. Ultrahang vizsgálattal is felmérték a nyaki verőerek állapotát, és nem találtak a migrénes csoportnál szignifikánsan meszesebb, beszűkültebb keresztmetszetű ereket.

"Azt feltételeztük, hogy a migrén és a trombózis gyakori társulását a korai érelmeszesedés okozhatná, és ez magyarázatot szolgáltatna a stroke és szív-érrendszeri megbetegedések gyakori előfordulására is. Az ultrahang vizsgálat azonban ezt a feltételezést megcáfolta" - mondta Stefan Kiechl, az Innsbrucki Orvostudományi Egyetem kutatója.

Szerző: trb85  2012.07.06. 07:55 Szólj hozzá!

Címkék: agy fejfájás migrén vérkeringés vérrög fronthatás mélyvénás trombózis

süti beállítások módosítása