A fogamzásgátlót szedő nők komoly trombózisveszélynek vannak kitéve. A gyakori vérvizsgálat az ő esetükben is fontos volna, bár úgy tűnik, ma egyszeri laborvizsgálat elég hozzá, hogy fiatal lányok is rendszeresen fogamzásgátlót szedjenek. Ferencz Éva az első komolyabb szerelem idején kezdett fogamzásgátlót szedni, majd egy horvátországi autós hazautazáskor kapott trombózist a lábában. Eleinte nem jöttek rá az orvosok, mi lehet a baj, de a fiatal lány végül a gyöngyösi kórházban megfelelő kezelést kapott. Hetekig szinte mozdulatlanul kellett feküdnie, és a tartós kezelés még hónapokat vett igénybe, de végül rendbe jött. Annak ellenére, hogy elvégezték a fogamzásgátló szedése előtti kötelező vérvizsgálatot, és mint kiderült, genetikai hajlama sem volt trombózisra, mégis bekövetkezett a baj. Ki gondolná, hogy egy tizenkilenc éves lány trombózist kaphat?

A trombózis talán elkerülhető lett volna, ha nem csak egyszer, hanem később is rendszeresen végeznek vérvizsgálatot nála. Bárcsak a nőgyógyászok is rendelkeznének egy INR gyorstesztre alkalmas készülékkel! A most huszonhárom éves Éva esete nem egyedi, nála fiatalabbak is kerülhetnek hasonló helyzetbe, ezért is egyre égetőbb, hogy ezeknek a gyógyszereknek a szedése biztonságos legyen.

„Voltam előzetes orvosi vizsgálaton, nőgyógyászatin és vérvételen is, ahol csak a vashiányomra derült fény. Melianét szedtem, ami elvileg közepes hormontartalmú. Előtte semmilyen alvadási problémám nem volt, bár eszünkbe se jutott a nagymamám esete, akinek több trombózisa is volt, de a tudomány mai állása szerint nem örököltem, ezt is megvizsgálták azóta. A véralvadásról külön tájékoztatást nem kaptam, de természetesen elolvastam a tájékoztatót, a nővérem is ugyanezt szedte, de naivan az ember sose gondol rosszra.

Fizikai sérülés nem ért, egy horvátországi hosszú, nyolcórás autóút következményeként alakult ki nálam a trombózis. Amikor hazaértünk, már bedagadt a bal bokám, másnap pedig egyre jobban kezdődött egy izomláz szerű érzés, aztán egyre jobban bicegtem. Aztán a lábam már be is lilult, és egyre nehezebben tudtam behajlítani. A dagadt bokámra kent krémre hittem, hogy allergiás vagyok rá... Egy séta után még sikerült hazamennem, de addigra már annyira feszült az egész lábam, hogy elsírtam magam. A városi ügyeleten azonnal a trombózist említették, mint lehetséges okot, átrohantunk a kórházba, Gyöngyösre. A belgyógyászati intenzívre kerültem, a diagnózis egyértelmű volt, mélyvénás trombózis (combtőben).

Nagyon szakszerű, humánus orvosok és nővérek kezeltek, sikerült a kétségbeesésemet megnyugtatniuk. Vérhígítót kaptam 24 órán át (Warfarint), infúzión keresztül. Az azt követő napokban pedig hasfalba adták a vérhígítót, így állították be a megfelelő mennyiséget. Egy hétig feküdtem az intenzívem, szigorú mozgástilalommal. Szerencsére nem dohányoztam, így leszoknom nem kellett.

A 19. születésnapomat a kórházban ünnepeltem, két hét után kerültem haza, otthon gyógyszert kellett szednem, és speciális harisnyát kellett viselnem még fél évig éjjel-nappal. A kórház után két héttel kezdtem Pesten a főiskolát, ott kerestem háziorvost, és itt is intéztem a havi vérvételt. A Kardiológiai Intézetben találtam egy remek orvost, így a többi vizsgálatot már nála végeztük. Egy évig szedtem a Syncumart. Azóta félévente járok vérvételre, és semmilyen panaszom nincsen. Persze a lábamon még mindig látom a különbséget, de ez már semmi a történtekhez képest. Eszembe jutott utólag, hogy ha a gyógyszerszedés kezdete után pár hónappal elmegyek egy újabb vérvételre, talán kimutathatták volna, hogy valami nincs rendben. Úgy gondolom, a legfontosabb a folyamatos odafigyelés és a kontroll.”