Az utóbbi bejegyzésekben a legkülönfélébb összeállításokat nézhettük végig a két hete bemutatott, de Magyarországon még engedélyezésre váró vadonatúj INR mérőről, illetve a hasznosságáról. Számtalan terület előkerült, ahol nagyban megkönnyítené a betegek életét, vagy akár életeket is menthetne a készülék rendszeres használata. Most koncentráljunk arra az esetre, amikor a beteg magának is mérni tudja a protrombin szintjét. (Természetesen, ha jelenleg már a háziorvosi rendelőben lehetőség nyílna a gyors INR mérésre, az is hasonlóan meglepő arányú hasznossággal bírna a beteg kezelésében.)

Nézzük meg Budapest egyik legnagyobb forgalmú, összesen 400 ezer járóbeteg ellátását végző laboratóriumának egy évnyi adatait az INR mérés részleteiről.

A mellékelt részletek egyértelműen mutatják, hogy a 12 hónap alatt több mint 63 ezer INR meghatározás készült el a laborban, ami munkanaponként napi 280-300 meghatározást jelent.

Ezeknek a vizsgálatoknak a 30 százaléka normál, nem kezelt páciens ellenőrző vizsgálata volt, 70 százalékát pedig valamilyen antikoaguláns (véralvadásgátló) kezelésben részesült beteg ellenőrzése érdekében végezték el.

A jó beállítás csak félig teljesült

A kezelt betegek kevesebb mint fele mondható jól beállítottnak, akiknek a kapott INR értéke 2-3 közötti volt, a többieknél az összes vizsgálati szám jelentős részében (22,43 százalékban) a kezelés nem volt kielégítő, tehát hiába szedte a beteg a gyógyszert, az nem volt megfelelően beállítva, és így biztosan nem érte el a várt hatást.

Az összes betegre vetítve pedig több mint 14 százalékukat túladagolták, közülük 1139 esetben egészségkárosító, esetleg életveszélyes állapotot jelzett az INR mérés. Ezeknél a betegeknél a szakma szabályai szerint azonnali kórházi felvétel indokolt. Mindez az adatok alapján munkanaponként 3-4 olyan beteget jelentett, akinél az egészségügyi ellátó rendszer sürgősségi részlegeit kellett igénybe venni a kialakult állapota miatt.

Önellenőrzéssel csökkenthetők a komplikációk

A fenti adatok a beteganyag tekintetében kizárólag háziorvosi és szakorvosi ellenőrzésre beküldött vizsgálati eredményeket elemeztek. Ha ugyanezek a betegek önellenőrzéssel vizsgálták volna a véralvadásukat, akkor a túladagolásos állapotokat több mint a 60 százalékkal (évi 456 esetben) lehetett volna csökkenteni, míg a trombembóliás komplikáció veszélyét a jelenlegi 14 251 esetről 3 563-ra (75 százalékkal) mérsékelhették volna.

Természetesen a veszélyes zónába került INR értékek mindegyikéből nem lesz azonnal komplikált megbetegedés, de egyértelmű, hogy a rosszul beállított, kezelt beteg hamarabb kerül súlyos állapotba, mint az, aki az előírt INR tartományon belül van. Egyértelműen bizonyítható tehát, hogy a protrombin önellenőrző mérése (INR mérés), otthoni monitorizálása gazdaságilag is, és egészség-érték hozzáadás tekintetében is hozzájárulhat az egészségügyi ellátórendszer javulásához.