Nézzünk most egy konkrét esetet, amikor események sora oda vezetett, hogy egy hétköznapi focizás eredményeként majdnem tragédia következett be. A Praxis blog egyik történetében egy fiatalember kálváriáját olvashatjuk: a több hónapos gyógyulásból három nap mozdulatlan fekvés a belgyógyászaton, vérhígító a hasba szúrva, hosszas vendégeskedés a kórházban a gyógyszer beállítása céljából, mindennapos vérvizsgálat, otthon további pihentetés, fokozatos terhelés, majd utókezelés.

„Ekkorra a lába bokától combtövig fel volt püffedve, és diót lehetett volna törni rajta, annyira megfeszült; a térdénél pedig szivacsos tapintású volt. Innentől felgyorsultak az események, mert a sebész azonnal trombózisra gyanakodott, amit másnap egy - szintén magán - ultrahangrendelőben megejtett vizsgálat be is igazolt. Három helyen volt elzáródva a lábában a keringés, azonnal kórházba szállították, mert lényegében bármikor leszakadhatott és a keringésbe kerülhetett volna valamelyik vérrög, ami a szívbe, tüdőbe, agyba kerülve végzetes is lehetett volna. Az ultrahangos doktornő később megjegyezte, ha nem vizsgáltatja ki magát saját szakállára hétvégén, és nem kerül kórházba még aznap, egyáltalán nem biztos, hogy a főváros felé tartó hosszú autóútja nem végződött volna szerencsétlenséggel.”

Deák Bill Gyula énekes nem volt ilyen szerencsés, ő nagy valószínűséggel trombózis miatt vesztette el a lábát. Ha gyerekkorában felismerik, hogy balesete mit okozott a szervezetében és megkapja a megfelelő kezelést, talán nem így kellene élnie. A történet szerint tizenegy évesen focizás közben megrúgták, majd megműtötték, s orvosi műhiba következében elvágták az ütőerét, amitől ödémát kapott, így egy hét múlva amputálni kellett a lábát. Bill azonban így emlékszik vissza: „Volt egy tályog a lábamon, amire az orvosok nem fordítottak kellő figyelmet. Ez elzárta a főütőeret, majd kialakult egy trombózis. Ezután elkezdett lilulni, zöldülni a lábam, majd egy hétre rá amputálták.”

A trombózis kialakulásának egyik útja, amikor valaki balesetet szenved, csontja törik vagy bármilyen egyéb módon megsérül. Ez, mint láttuk, akár egy sportbaleset is lehet, biztosan van olyan ismerősünk, aki egy lábtörés miatt hosszabb fekvésre kényszerült. Ilyenkor szinte automatikusan véralvadásgátlót kap a beteg, hiszen az inaktív állapot, és az érrendszerbe kerülő vérrög együtt trombózishoz, majd embóliához vezethet.

Ahogy arról korábban már írtunk, a véralvadásgátló azonban kétélű fegyver, nem megfelelő beállítása vérzékenységhez is vezethet. Mindezek a veszélyek csökkenthetők, ha rendszeresen ellenőrzik vérünk alvadékonysági tulajdonságát, azaz INR-értékünket. Ez ma nagyrészt csak laborokban lehetséges, illetve néhány olyan szakorvosnál, akik rendelkeznek már saját INR-mérővel. Reméljük, számuk nőni fog, megelőzve egyre több beteg állapotának súlyosbodását, illetve a mellékhatásként kialakuló vérzékenységet.