A Diagon Kft-nél tett látogatásunkat Antal József kutatási és fejlesztési igazgatónál folytattuk, aki a fejlesztés folyamatáról, a felmerült kérdésekről és azok megoldásáról beszélt. (Sorozatunk első és második része itt olvasható >>)
Bárki mérhet otthon is
Az INR otthoni mérése 2000-től terjedt el előbb Skandináviában, Amerikában, Svájcban és Németországban, illetve Angliában is, bár ott szakmailag kicsit konzervatívabban állnak hozzá, komolyabb a szakorvosi felügyelet. De Svájcban már teljes tanácsadói hálózat épült ki azoknak, akik a mérést otthon végzik, így Svájc és Skandinávia tölt be vezető szerepet ezen a területen.
A kutatás egyik kulcsembere, Antal József kutatási és fejlesztési igazgató részletesen beavat minket a fejlesztés titkaiba. „A folyamat az igény felmérésével kezdődött. Világtendenciává vált, hogy az orális antikoagulációs kezelést és a véralvadás gátlás monitorozását hatékonyabban lehet végezni a Point of Care módszerrel, azaz akkor, ha a mérés a kezelés helyén történik. Először ezek ágy melletti készülékek voltak a kórházban, ma már self-tesztekről beszélhetünk, amilyenek például a vércukorszint-mérők. Egyébként éppen a vércukormérés törte át azt a szellemi ellenállást, miszerint otthon senki ne mérjen. Napjainkban rengeteg Point of Care változat ismert, már székletvérből mérő vastagbélrák teszt is van forgalomban” – indul a kályhától a kutató, hogy mindent megértsünk a CoagS születése körül.
Három fázis, három megoldás
A fejlesztők szerint az ötlettől a megvalósulásig világrekord gyorsaságot értek el. A kémiai kidolgozás másfél évig tartott, de ezután a készülék mindössze három hónap alatt született meg. A mérő szoftverén még igazítanak, de a CoagS tényleg a magyar virtus szerint készült el. Persze hozzá kell tenni, hogy a rekombináns tromboplasztin kifejlesztése mindezt megelőzően négy évbe került, ugyanis már 2007 előtt elkezdődött.
Az első fázis az optikai fejlesztés volt, amely az átlátszóság-átlátszatlanság problematikáját oldotta meg. „Az új eljárás lényege, hogy ujjbegyvérből mérünk, amely eltér a vénás vértől, amit ugye még centrifugálnak a használat előtt. Mi a kapilláris vért vettük alapul, és az optikai módszert választottuk, mert abban van tapasztalatunk. De itt azonnal abba az akadályba ütközünk, hogy egy véroldatot kell mérni, amely nem eléggé átlátszó, vagy nem eléggé átlátszatlan… A folyamat nehézsége, hogy szabad szemmel követhető, ami történik, de műszerrel ugyanezt lekövetni, lefordítani érzékelhető adatokra már egyáltalán nem egyszerű. Ezért megfelelően láthatóvá kellett tenni a biokémiai változást, amelynek a megoldása fél évig tartott” – mesél Antal a kezdetekről.
A második szakasz az időoptimalizálás megoldásáról szólt, ami tulajdonképpen egy kémiai összetétel optimalizálását jelentette: a tromboplasztin arányát be kellett állítani egyrészt a véralvadás inicializáló mintához, másrészt a reakció-térfogathoz. Csak ezután lehetett az oldószer összetételével, az ionarányokkal befolyásolni a mérési időt. „A következő lépés tehát az volt, hogy a biokémiai változás bekövetkezését ésszerű időkeretbe szorítsuk. Hogy lássuk a nem antikoagulált vért, és lássuk azt az extrém antikoagulációt is, amely a 
klinikai gyakorlatban elvileg nem lenne szabad, hogy ott legyen, de amíg beállítják a beteget, az egyedi metabolizmusok és a táplálkozási szokások miatt előfordul, hogy egy-egy páciens 6-os INR-rel kerül orvoshoz, és azt is mérni kell! Ráadásul mivel teljes véres mérést végzünk, ezért tízszer akkora a térfogati különbség a minta és a reagens között, vagyis kicsi a minta a térfogathoz képest, ez pedig időben elhúzza a mérési időt.” Akadt tehát bőven feladat, amelyet az új eljárás tökéletesítése igényelt.
A harmadik fázis, a reagens stabilitásának kitalálása tartott legtovább: „Miután beállítottuk az optikai paramétereket, belőttük az időt, már csak a reagens összetételén kellett finomítani, hogy még simábban alakuljon a mérési folyamat. A reagens maga valójában egy találmány, de nem szabadalmaztatható, mert olyan komponensekből áll, amelyeket a mai szabadalmi viszonyok között nem lehet újként elfogadni. Hiába új, elemeiben már létezik” – fűzi hozzá Antal a hazai szabadalmaztatás ide vonatkozó furcsaságát. A létrehozott rendszer most tehát alkalmas vérplazmára (a szokásos, laborokban vizsgált plazmára), ujjbegy vérre és vénás vérre is, így sokkal többet tud a konkurenciánál.
(Vincze Zita)
