Nemrég itt a blogban számoltunk be annak a fiatal lánynak az esetéről, aki 19 évesen fogamzásgátló szedése mellett egy hosszabb autóút után kapott trombózist. Úgy tűnik, a probléma sokkal fontosabb annál, mint amennyire eddig foglalkoztak vele a különböző orgánumok, hiszen a blogban megjelent történetet a Blikk online is feldolgozta, majd több gyűjtőoldal is átvette.

A Blikkben megjelent cikkhez írt hozzászólásokból kiderül: egyáltalán nem egyedi esetről van szó, a fiatal, fogamzásgátlót szedő lányok komolyan érintettek a trombózis-veszélyeztetettségben.

A kommentelők közül KaccKacc például egykori szobatársát említi: „Pár éve az akkor 22 éves szobatársam is trombózist kapott a fogamzásgátló szedése miatt, fél évbe telt, mire rendbejött.”

Fikajulcsa pedig ezt írja lányáról: „A drága orvosoknak kell körültekintőbbnek és alaposabbnak lennie! Az én lányom soha nem ivott, nem dohányzott, 24 évesen kezdett fogamzásgátlót szedni, persze előtte volt szokásos vérvétel, nőgyógyász és minden, ami kell! Másfél dobozzal szedett be a fogamzásgátlóból, ami elvileg a legkevesebb hormont tartalmazta, és trombózist kapott, de ő a felkarjában! 10 nap kórház, 8 hónap vérhígító, majd genetikai vizsgálat, ami negatív eredményt hozott. Közben allergiás lett a Synkumarra, a professzor asszony azt mondta, nincs más hátra, élete végéig szednie kell akkor is, ha allergiás, akkor is, ha negatív minden eredmény! Hála Istennek, nem hallgattunk rá, azóta eltelt 3 hónap, elmúltak a bőrkiütések, normalizálódtak az értékek és a lányom makk egészséges!”

Tomselec megfogalmazza a lényeget: „A cikk szándéka, hogy minden lány elmenjen orvoshoz, mielőtt felírja neki a gyógyszert a nőgyógyász!”

Mi annyit azért hozzátennénk, hogy fogamzásgátló szedése előtt mindenképpen érdemes volna elmenni egy szűrővizsgálatra, amely kimutatja az öröklődő véralvadási zavarokat, illetve INR-szintet mérni, amely megmutatja a legfontosabb véralvadási faktor működését.

Az idős emberek különösen veszélyeztetettek a véralvadással járó problémákban. Legtöbbjük már a legkülönbözőbb gyógyszereket szedi idült bajaira, aminek a vége az, hogy marékszám viszik be testükbe a különféle készítményeket. Szinte elengedhetetlen ezek közül a Syncumar, amelyet szívbetegségeknél, billentyű beültetéseknél, esetleges műtétek, csípőprotézis beültetés vagy egyszerű, háztartási balesetek után kell rendszeresen szedniük.

Már többször írtunk arról, hogy a Syncumar kényes hatóanyagot tartalmaz, amely nem mindenkinél működik egyformán. Ennek a véralvadásgátlónak a szedése megkívánja a folyamatos ellenőrzést, a rendszeres INR-mérést, amelyet szakorvosi vagy háziorvosi beutalóval végeztethet el a beteg a legközelebbi laboratóriumban. Rendkívül nehéz azonban az idős betegek dózisának személyre szabott, pontos beállítása, mivel a gyógyszerek és egyéb táplálék-kiegészítők hatása a protrombin szintre meghatározó.

Ahogy Szklenárik György háziorvos kérdéseinkre nemrég elmondta, ezekben az esetekben amolyan kísérletezés folyik, szinte hétről-hétre követve próbálja megtalálni a megoldást idős betegeinél. Kiemelte, hogy például a 75 év felettieknél a pitvarfibrilláció előfordulása már 10-12 százalék, ami azt jelenti, hogy ezeknél a betegeknél elengedhetetlen a véralvadásgátló alkalmazása. „Van egy betegem, aki nyugdíjas korára hazaköltözött Amerikából, neki saját INR-mérője van, amit még kint vásárolt. Ez egy rendkívül praktikus eszköz, hiszen azonnal megmutatja azt az adatot, amelyhez viszonyítva megadhatom az aktuális véralvadásgátló mennyiségét, így a beteg prothrombin szintjét biztonsággal beállíthatom.”

Magyarországon jelenleg nincs ilyen műszer forgalomban, de a blog egyes posztjaiban felsorolt példákhoz csatlakozva, az idős, véralvadásgátló szedésére szoruló betegek életét is megkönnyíthetnék ennek alkalmazásával, nem beszélve kezelőorvosaik nyugalmáról, akik sokkal pontosabban beállíthatnák egy-egy beteg gyógyszerigényét anélkül, hogy aggódnának: vajon tényleg jól döntöttek-e.

Éva, akinek a lányáról már írtunk a blogban, beszámolt a család másik trombózisos áldozatáról, a sógornőjéről, aki bele is halt a betegségbe. A középkorú varrónő hirtelen lett rosszul, és már nem tudtak rajta segíteni.

„Ági, a gyerekeim keresztanyja 2003. októberében halt meg negyvenkilenc évesen. Az akkor tizennyolc éves egyetlen fiát hagyta itt. Ági sajnos rengeteget ült a varrógép mellett, és dohányzott is, elég sokat. Pedig magas vérnyomással küzdött, és kissé túlsúlyos is volt. Panaszkodott a halála előtt, hogy nagyon fájnak a lábai, orvoshoz is járt, de nem mondtak neki semmi konkrétumot, nem küldték kivizsgálásra sem. Vérvétel volt ugyan, de csak a szokásos.

Egy szombat délután egyedül volt otthon a lakásukban, mosott. Megnyitotta a kádba a vizet, összeesett és meghalt. Legalábbis ezt állapították meg utólag. A kádból a víz a ház pincééig lefolyt, így vették észre a lakók, mi történt, kihívták a tűzoltókat, akik a szomszéd erkélyéről jutottak be a lakásba. Sajnos már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Kihívták a rendőrséget, a mentőket. A rendőrség megállapította, hogy nem történt bűneset, a mentők pedig megmondták, hogy tüdőembóliája volt, amit a boncolás is igazolt. Állítólag olyan nagy volt a vérrög, hogy nem tudták volna megmenteni. Amíg ott voltak a rendőrök, addig hazaért a férje és a fia, majd két órán át ott voltak hárman a lakásban magukban. Még most is összefacsarodik a szívem, ha erre gondolok. Milyen iszonyatos lehetett ott nekik?

Szerintem sajnos hiába is megyünk el a háziorvoshoz, mondjuk azzal a tünettel, hogy fáj a lábunk, kizárt, hogy például Doppler-vizsgálatra küldjenek el. Több hét a várakozás, itt vidéken legalábbis. Ilyen esetekben csak és kizárólag a szerencse dönthet egy ember életéről.

…A fiú súlyos mélypontokat élt át, és több évébe került, mire valahogy feldolgozta az anyja halálát, de mindannyiunkat sokkhatásként ért az Ági halála. Sajnos hiába próbáltam meggyőzni, hogy szokjon le a dohányzásról, még a megpróbálásig se jutott el, nem is akarta. Ez biztosan számított. Megrendítő volt a halála, különösképpen azért, mert egyidősek voltunk. Azóta is gyászolom magamban rendületlenül!”

Ha rendelkezésre állna a háziorvosi rendelőkben egy alkalmas eszköz arra, hogy a vér összetételéből gyorsan megállapíthassák, van-e trombózisveszély, Ági talán még most is élne. Igaz, sok minden múlik azon is, hogy ki milyen tudatosan őrzi az egészségét. Éva a sógornőjével kapcsolatban azért még hozzáteszi:

„Ha panaszai vannak az embernek, akkor nem megy el rögtön az orvoshoz. Várja, hogy jobban legyen. Ha nem lesz jobban, akkor elmegy a háziorvoshoz, aki - tisztelet a kivételnek - nem mindig áll a helyzet magaslatán. Ad valamit, aztán ha nem lesz jobban a beteg és visszamegy hozzá, akkor esetleg beutalja műszeres kivizsgálásra. Ahol sajnos heteket, vagy hónapokat kell várni, mert előjegyzési sor van. Ha én most elmennék a háziorvosomhoz, hogy nagyon fáj a lábam, kizárt, hogy azonnal vérrögvizsgálatra küldjön. Pedig lehet, hogy megmenthetné az életemet. De ilyen ma a magyar egészségügy, és ilyenek a magyar betegek.”

Tavaly tavasszal egy brit kamasz halála rázta fel azokat a szülőket, akik pattanásos bőrű gyerekeiknek gyógyírt keresnek bizonyos hormontartalmú készítmények beszerzésével. A helyes diáklány, Charlotte Porter egy vérrög kialakulása miatt halt meg, két héttel azután, hogy háziorvosához fordult segítségért. Halálának oka az aknés bőrére szedett gyógyszerben található hatóanyag volt, amely rendellenes véralvadási mechanizmust okozott a lány szervezetében.

A tizenhét éves kamasz a Dianette nevű gyógyszer szedte, amely egyébként fogamzásgátlóként is használatos. A lány édesanyja a tragédia után a sajtóban próbálta felhívni a szülők figyelmét arra, milyen veszélyeket rejtenek ezek a szerek, a legnagyobb kockázatok között van például a mélyvénás trombózis.

A fogamzásgátló szedése növeli a trombózis kockázatát

Mint arról már ebben a blogban is írtunk, a fogamzásgátlók alkalmazását egyre fiatalabb korban elkezdik a lányok, azonban a veszélyekkel nincsenek tisztában. Mindenképpen ajánlatos volna ezeknek a gyógyszereknek a szedése előtt alaposan megvizsgálni a véralvadási paramétereket, esetleg elvégezni egy genetikai szűrést, hogy van-e hajlam vérrögképződésre. Ha mindent rendben találnak az ellenőrzéseken, csak akkor érdemes próbálkozni a véralvadásban szerepet játszó bármilyen gyógyszer szedésével.

Tavaly év végén szinte egyszerre halt meg két kismama a szülést követően, mindketten elvéreztek. A kecskeméti kórházban egy harmadik gyermekét megszülő asszony, Székesfehérváron pedig egy lombik programmal, első gyermekként fogant csecsemő vesztette el édesanyját.

Ábrahám László, a kecskeméti kórházban elhunyt asszony családjának ügyvédje arról számolt be, hogy a megelőző egy évben csak neki nyolc hasonló esete volt, az orvosok sajnálkoznak, a csonka családok pedig ott maradtak segítség nélkül. Ez elfogadhatatlan.

Nem lehetett volna megmenteni

Az Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetnek a kecskeméti esettel kapcsolatos szakvéleményében egyébként az áll, hogy az orvostudomány jelenlegi állása szerint semmilyen eddig ismert és elfogadott orvosi vagy gyógyszeres kezeléssel nem lehetett volna megmenteni a huszonhét éves asszony életét.

Az édesanyának semmilyen rejtett betegsége nem volt - halálát az úgynevezett DIC-szindróma okozta, amelynek során a szervezetében a trombózis csökkentésére hivatott vérrög-feloldásnak, illetve a véralvadásnak az egyensúlyrendszere borult fel. A vér ilyenkor képtelen lesz az alvadásra és így nem csak a sérült, hanem a sértetlen szervein keresztül is folyamatos vérzés indul meg, ami a keringés összeomlását okozza.

Senki sem okolható a tragédiáért

A Székesfehérváron történt tragédiába szintén a megállíthatatlan vérzés játszott szerepet, de nem tudják, mi okozhatta. A kismama már a szülés előtt rosszullétre panaszkodott, végül az orvosok császármetszést alkalmaztak, de erős vérzés indult meg az asszonynál, és hiába vették ki a méhét, már nem tudták az életét megmenteni. Az esetet vizsgáló eljárást azóta lezárták és semmilyen gondatlanságot nem állapítottak meg.

Már jól tudjuk, milyen hajlamosító tényezői lehetnek a trombózisnak: elhízás, dohányzás, inaktív testhelyzet és az abból adódó pangás a végtagokban, fogamzásgátló szedés, balesetek és csonttörések. De van egy olyan hajlamosító tényező is, amit sajnos nem tudunk kiiktatni semmilyen odafigyeléssel, ez pedig a genetikai öröklődés.

Ezek az öröklött tényezők az említett állapotoktól függetlenül is hajlamosabbá tesznek a trombózisra, azokkal kombinálódva pedig akár sokszorosára is emelhetik a kockázatot. Közülük a legfontosabb az V. véralvadási faktor úgynevezett Leiden-mutációja, amely az átlagnépesség 10 százalékánál, míg a trombózisos betegek 20-30 százalékánál mutatható ki. Az öröklődő trombózishajlam majdnem 80 százalékban ehhez az elváltozáshoz kapcsolható.

Kötelező a folyamatos ellenőrzés!

A hajlamot apai és anyai oldalról is örökölhetjük. Ha csak egyik oldalról örököljük, akkor nyolcszoros, ha mindkét oldalról, akkor pedig nyolcvanszoros kockázatot hordozunk mélyvénás trombózisra az átlag népességhez képest. Még akkor is, ha semmilyen más további kockázati tényező nem áll fenn.

Ezeknek a betegeknek folyamatos ellenőrzésre kell járniuk, hol vérvizsgálat segítségével ellenőrzik aktuális állapotukat. Fontos, hogy milyen étrendet követnek, milyen egyéb gyógyszerekre van szükségük, vagyis a Leiden-mutációval született emberek egész életét a betegségükhöz kell igazítaniuk.

Szerencsére ma már van mód ennek a genetikai elváltozásnak a gyors kimutatására, szűrésre. Egy egyszerű laboratóriumi vizsgálattal, amelynek során nem is kell feltétlenül vért venni, hiszen egy másodpercek alatt kinyerhető szájnyálkahártya minta is megfelel. És ezt akár postán is el lehet küldeni a laboratóriumba.

Egyéb genetikai tényezők

A Leiden-mutáción kívül ismerjük még a protrombin polimorfizmusnak nevezett állapotot, valamint a hiperhomociszteinémiát (a homocisztein nevű aminosav felszaporodása a vérben), amely többféle enzim csökkent működése révén, valamint B-vitamin hiány következtében alakulhat ki. Ez artériás és vénás trombózisra egyaránt hajlamosító állapot. Az antifoszfolipid szindróma pedig gyakran autoimmun betegségekhez társul, jellemzője, hogy a trombózis mellett terhes nőknél vetélésre, magzatelhalásra hajlamosít.

A légitársaságok már legalább két évtizede tudnak a repülés és a mélyvénás trombózis összefüggéséről. Egy kutatás szerint tíz utasból egyet fenyeget ez a betegség. Úgy alakul ki, hogy a mélyvénás rendszerben megalvad a vér és vérrög keletkezik, amelynek egy része leszakadhat és továbbmehet a vérárammal, majd például a tüdőben megakadva embóliát okoz.

Bár a hosszú repülőutakkal kapcsolatban került a mélyvénás trombózis a figyelem középpontjába, a jelenséget először azoknál az embereknél írták le, akik a második világháborúban London bombázása alatt hosszabb ideig ültek az óvóhelyeken.

Egy halállal végződött eset 2000-ben már a világsajtót is körbejárta, a szerencsétlenül járt 28 éves lány egyértelműen a repülés alatt keletkezett trombózis áldozata lett. A hosszú mozdulatlanságban töltött repülőút bárkit veszélyeztethet, de ez a lány még azzal is tetézte a bajt, hogy szinte végigaludta a húsz órás utazást. A reptérre érkezés után nem sokkal meghalt.

A Praxis blogban részletes beszámolót olvashatunk arról, hogy egy hosszú repülőút után beszerzett trombózissal milyen kálváriát járhatunk be a hazai ellátásban.

Egy brit érsebész szerint évente ezer ember halálát okozhatja a repülés alatt keletkezett mélyvénás trombózis. A légitársaságok igyekeznek a hosszabb repülőutakon kisfilmek vetítésével mozgásra bírni az utasokat, de a tanácsok között szerepel az is, hogy igyunk sok folyadékot, legalább annyit, hogy kimenjünk repülés alatt a mosdóba.

Talán nem annyira köztudott, de ugyanez a veszély fenyegeti azokat, akik sokat ülnek a számítógép előtt. Pár éve az Európai Légzőszervi Közlöny már beszámolt egy új-zélandi fiatalember esetéről, aki szintén mélyvénás trombózisban halt meg, amely a számítógépnél töltött fizikai inaktivitás hatására alakult ki.

A férfi az e-trombózisnak elkeresztelt betegség első hivatalos áldozata lett. Naponta 12-18 órát töltött a képernyő előtt, a mozgásszegény életmód miatt pedig egy tömör vérrög képződött az egyik lába vénájában, amely széttöredezett és a vérárammal a tüdejébe jutott.

A fogamzásgátlót szedő nők komoly trombózisveszélynek vannak kitéve. A gyakori vérvizsgálat az ő esetükben is fontos volna, bár úgy tűnik, ma egyszeri laborvizsgálat elég hozzá, hogy fiatal lányok is rendszeresen fogamzásgátlót szedjenek. Ferencz Éva az első komolyabb szerelem idején kezdett fogamzásgátlót szedni, majd egy horvátországi autós hazautazáskor kapott trombózist a lábában. Eleinte nem jöttek rá az orvosok, mi lehet a baj, de a fiatal lány végül a gyöngyösi kórházban megfelelő kezelést kapott. Hetekig szinte mozdulatlanul kellett feküdnie, és a tartós kezelés még hónapokat vett igénybe, de végül rendbe jött. Annak ellenére, hogy elvégezték a fogamzásgátló szedése előtti kötelező vérvizsgálatot, és mint kiderült, genetikai hajlama sem volt trombózisra, mégis bekövetkezett a baj. Ki gondolná, hogy egy tizenkilenc éves lány trombózist kaphat?

A trombózis talán elkerülhető lett volna, ha nem csak egyszer, hanem később is rendszeresen végeznek vérvizsgálatot nála. Bárcsak a nőgyógyászok is rendelkeznének egy INR gyorstesztre alkalmas készülékkel! A most huszonhárom éves Éva esete nem egyedi, nála fiatalabbak is kerülhetnek hasonló helyzetbe, ezért is egyre égetőbb, hogy ezeknek a gyógyszereknek a szedése biztonságos legyen.

„Voltam előzetes orvosi vizsgálaton, nőgyógyászatin és vérvételen is, ahol csak a vashiányomra derült fény. Melianét szedtem, ami elvileg közepes hormontartalmú. Előtte semmilyen alvadási problémám nem volt, bár eszünkbe se jutott a nagymamám esete, akinek több trombózisa is volt, de a tudomány mai állása szerint nem örököltem, ezt is megvizsgálták azóta. A véralvadásról külön tájékoztatást nem kaptam, de természetesen elolvastam a tájékoztatót, a nővérem is ugyanezt szedte, de naivan az ember sose gondol rosszra.

Fizikai sérülés nem ért, egy horvátországi hosszú, nyolcórás autóút következményeként alakult ki nálam a trombózis. Amikor hazaértünk, már bedagadt a bal bokám, másnap pedig egyre jobban kezdődött egy izomláz szerű érzés, aztán egyre jobban bicegtem. Aztán a lábam már be is lilult, és egyre nehezebben tudtam behajlítani. A dagadt bokámra kent krémre hittem, hogy allergiás vagyok rá... Egy séta után még sikerült hazamennem, de addigra már annyira feszült az egész lábam, hogy elsírtam magam. A városi ügyeleten azonnal a trombózist említették, mint lehetséges okot, átrohantunk a kórházba, Gyöngyösre. A belgyógyászati intenzívre kerültem, a diagnózis egyértelmű volt, mélyvénás trombózis (combtőben).

Nagyon szakszerű, humánus orvosok és nővérek kezeltek, sikerült a kétségbeesésemet megnyugtatniuk. Vérhígítót kaptam 24 órán át (Warfarint), infúzión keresztül. Az azt követő napokban pedig hasfalba adták a vérhígítót, így állították be a megfelelő mennyiséget. Egy hétig feküdtem az intenzívem, szigorú mozgástilalommal. Szerencsére nem dohányoztam, így leszoknom nem kellett.

A 19. születésnapomat a kórházban ünnepeltem, két hét után kerültem haza, otthon gyógyszert kellett szednem, és speciális harisnyát kellett viselnem még fél évig éjjel-nappal. A kórház után két héttel kezdtem Pesten a főiskolát, ott kerestem háziorvost, és itt is intéztem a havi vérvételt. A Kardiológiai Intézetben találtam egy remek orvost, így a többi vizsgálatot már nála végeztük. Egy évig szedtem a Syncumart. Azóta félévente járok vérvételre, és semmilyen panaszom nincsen. Persze a lábamon még mindig látom a különbséget, de ez már semmi a történtekhez képest. Eszembe jutott utólag, hogy ha a gyógyszerszedés kezdete után pár hónappal elmegyek egy újabb vérvételre, talán kimutathatták volna, hogy valami nincs rendben. Úgy gondolom, a legfontosabb a folyamatos odafigyelés és a kontroll.”

Nézzünk most egy konkrét esetet, amikor események sora oda vezetett, hogy egy hétköznapi focizás eredményeként majdnem tragédia következett be. A Praxis blog egyik történetében egy fiatalember kálváriáját olvashatjuk: a több hónapos gyógyulásból három nap mozdulatlan fekvés a belgyógyászaton, vérhígító a hasba szúrva, hosszas vendégeskedés a kórházban a gyógyszer beállítása céljából, mindennapos vérvizsgálat, otthon további pihentetés, fokozatos terhelés, majd utókezelés.

„Ekkorra a lába bokától combtövig fel volt püffedve, és diót lehetett volna törni rajta, annyira megfeszült; a térdénél pedig szivacsos tapintású volt. Innentől felgyorsultak az események, mert a sebész azonnal trombózisra gyanakodott, amit másnap egy - szintén magán - ultrahangrendelőben megejtett vizsgálat be is igazolt. Három helyen volt elzáródva a lábában a keringés, azonnal kórházba szállították, mert lényegében bármikor leszakadhatott és a keringésbe kerülhetett volna valamelyik vérrög, ami a szívbe, tüdőbe, agyba kerülve végzetes is lehetett volna. Az ultrahangos doktornő később megjegyezte, ha nem vizsgáltatja ki magát saját szakállára hétvégén, és nem kerül kórházba még aznap, egyáltalán nem biztos, hogy a főváros felé tartó hosszú autóútja nem végződött volna szerencsétlenséggel.”

Deák Bill Gyula énekes nem volt ilyen szerencsés, ő nagy valószínűséggel trombózis miatt vesztette el a lábát. Ha gyerekkorában felismerik, hogy balesete mit okozott a szervezetében és megkapja a megfelelő kezelést, talán nem így kellene élnie. A történet szerint tizenegy évesen focizás közben megrúgták, majd megműtötték, s orvosi műhiba következében elvágták az ütőerét, amitől ödémát kapott, így egy hét múlva amputálni kellett a lábát. Bill azonban így emlékszik vissza: „Volt egy tályog a lábamon, amire az orvosok nem fordítottak kellő figyelmet. Ez elzárta a főütőeret, majd kialakult egy trombózis. Ezután elkezdett lilulni, zöldülni a lábam, majd egy hétre rá amputálták.”

A trombózis kialakulásának egyik útja, amikor valaki balesetet szenved, csontja törik vagy bármilyen egyéb módon megsérül. Ez, mint láttuk, akár egy sportbaleset is lehet, biztosan van olyan ismerősünk, aki egy lábtörés miatt hosszabb fekvésre kényszerült. Ilyenkor szinte automatikusan véralvadásgátlót kap a beteg, hiszen az inaktív állapot, és az érrendszerbe kerülő vérrög együtt trombózishoz, majd embóliához vezethet.

Ahogy arról korábban már írtunk, a véralvadásgátló azonban kétélű fegyver, nem megfelelő beállítása vérzékenységhez is vezethet. Mindezek a veszélyek csökkenthetők, ha rendszeresen ellenőrzik vérünk alvadékonysági tulajdonságát, azaz INR-értékünket. Ez ma nagyrészt csak laborokban lehetséges, illetve néhány olyan szakorvosnál, akik rendelkeznek már saját INR-mérővel. Reméljük, számuk nőni fog, megelőzve egyre több beteg állapotának súlyosbodását, illetve a mellékhatásként kialakuló vérzékenységet.

Ma a véralvadásgátlót szedő betegek legalább negyven százalékát rosszul kezelik, azaz túl sok, vagy túl kevés alvadáscsökkentőt, szaknevén kumarin-t kapnak – hívta fel a figyelmet egyik előadásában Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságnak főtitkára. Tekintve, hogy a magyar lakosság körülbelül öt-hat százalékát kezelik valamilyen alvadásgátlóval, ez azt jelenti, hogy több százezer betegnek rosszul beállított az úgynevezett INR szintje, amely a vér alvadékonyságának, prothrombin értékének a kimutatására szolgál.

A teljes lakosság érintett lehet

Dr. Szklenárik György háziorvos szerint a véralvadásgátlók szedésével járó veszélyek mindennapos problémát jelentenek a rendelőjében megforduló betegeknél. „Az elhízás, az alkoholizmus, a daganatos betegségek, a terhesség, de még a fogorvosi beavatkozások esetén is jelen van bizonyos trombózisveszély, amelynek előfordulását véralvadásgátló szedésével próbáljuk csökkenteni. A beteg életkorának előrehaladtával egyre többször kerül elő ez a kérdés, ám érdemes tudni, hogy például a bármely korosztályt érintő, szintén véralvadásgátló szedését megkívánó pitvarfibrilláció a lakosság 1-2 százalékánál mutatható ki, vagyis elmondhatjuk: a véralvadási gondok nagyjából a teljes lakosságot érintik.” A háziorvos szerint akár szezonális jelleggel is előfordulhatnak trombózisos esetek, amelyek kivédésére ma Magyarországon elsősorban Syncumart írnak fel a betegeknek.

Egy szem Aspirin is boríthatja a terápiát

A XI. kerületi körzetben összesen 1300 beteg jár Szklenárik doktorhoz, és mint mondja, különböző okok miatt 30-40 betege szorul véralvadásgátló szedésére, közülük a legfiatalabb huszonhat, a legidősebb pedig nyolcvannégy éves. A háziorvos szerint a megfelelő Syncumar adag beállítása nem egyszerű, mert ilyenkor a vér prothrombin szintjének ideális elérése a cél, az pedig még a beteg étkezésével és különböző táplálék-kiegészítők bevitelével is kapcsolatban áll. „A táplálék-kiegészítők teljesen ártalmatlannak tűnnek, pedig könnyedén felboríthatják az egyensúlyt. Ilyenkor tudnom kell, mi egyebet vesz be a beteg, hogy a beállítást módosítani tudjam” – mondja a doktor, és hozzáteszi, hogy még a sokat reklámozott Aspirin is jócskán átírhatja a véralvadásgátlók hatását.

Vérnyomást, cukrot, INR-t mérek!

Az volna a megfelelő, ha a már Syncumar-ra beállított betegek INR értékét havonta ellenőriznék. Ennél sokkal sűrűbben nézhetnék viszont azoknál, akiknél a terápia csak most kezdődik, akik nem alkalmazzák még a megfelelő diétát, és a beszedett dózis meghatározása sem végleges. Úgy tűnik, egy „minilabor” igazán jól jönne a háziorvosoknak. „ A kumarin származékok, amilyen a Syncumar is, nem hatnak egyformán mindenkire, ezért mindenképpen sokat segítene a rendszeresebb mérés. Jelenleg a laborba elküldött beteg adatai akár csak napok múlva jutnak el hozzám, ez alatt az INR érték sokat változhat, nekem pedig az a feladatom, hogy kitaláljam, mi használ a betegnek. Egyfajta hazárdírozás folyik, amit meg lehetne szüntetni azzal, ha a rendelőben volna egy gyors mérésre alkalmas eszköz, amivel azonnal meg tudnám nézni, éppen hogy áll a beteg INR-je” – teszi hozzá Szklenárik György.

Az ötlet megvalósítása egyáltalán nem lehetetlen, az orvosi műszerek piacán külföldön már ismert egy cukorszint-mérőhöz hasonló eszköz, amely laboratóriumi környezeten kívül is alkalmas egy azonnali INR-teszt elvégzésére. A kérdés csak az, hogy a magyar egészségügy és a társadalombiztosítás nyitott-e arra, hogy egy ilyen segédeszköz akár a háziorvosi rendelőkben elérhető legyen.

A véralvadásgátló hatása akkor megfelelő, ha az érpályán belüli véralvadás már kellően gátolt, de még nincs spontán vérzésveszély. Az alvadásgátlás mérőszáma az INR érték, amely gyógyszerszedés esetén általában 2-3 között tekinthető jó beállításnak, ilyenkor van egyensúly a véralvadás gátlása és a vérzésveszély között.

Véralvadásunk legfontosabb mérőszáma

Világszerte az INR (International Normalised Ratio) számát használják a véralvadás aktuális állapotának leírására. Egészséges emberben az INR 1-gyel egyenlő, ilyenkor a vér alvadása normális. A véralvadásgátló kezeléssel ezt az értéket növelik meg, azaz késleltetik a véralvadást. A kezelés optimális szintje tehát a legtöbb esetben INR = 2-3, de fokozottan alvadásra hajlamosító állapotokban még ennél is magasabb terápiás értéket kell elérni, ahol az INR már 2,5 - 3,5 között mozoghat. Ilyen állapot például a mechanikus műbillentyű beültetése utáni időszak.

A leggyakoribb kórképek, ahol véralvadásgátlót kell szednie a betegnek: a mechanikus és biológiai műbillentyű beültetésen átesett szívbetegek esetén (élethosszig, illetve pár hónapig), bizonyos ritmuszavarok, különösen pitvarfibrilláció esetében, és stroke veszélyekor. Továbbá mélyvénás trombózis lehetősége esetén, különösen genetikai öröklődés okán, valamint tüdőembólia ismétlődésének kivédésére.

A gyakori ellenőrzés életet menthet

A véralvadásgátló hatását a beállítás kezdetén gyakran, akár egy héten többször is ellenőrizni kell, később, amikor a gyógyszerhatás stabilizálódik és a beteg követi a megfelelő diétát, az INR meghatározása 4-6 hetenként szükséges.

Fontos, hogy a gyógyszeradagot mindig egyszerre, azonos időben, délután, vagy este kell bevenni. A mindennapi tevékenységek alatt mindenképpen óvakodjunk a sérülésektől, ne keressük szándékosan a bajt. Ha rendellenes vérzést tapasztalunk testünk bármely részén, azonnal forduljunk orvosunkhoz, mert egy orrvérzés vagy a fogmosáskor fellépő fogínyvérzés is a véralvadásgátló túladagolását jelezheti. Veszélyes munkakörök és extrém sportok kifejezetten elkerülendők!

A megfelelő véralvadás elengedhetetlen az életben maradásunkhoz, hiszen a véralvadás biztosítja, hogy sérülés miatt ne vérezzünk el. Véralvadáskor az ér vagy szövet szakadása esetén előbb az ér izomelemei húzódnak össze, így kisebbítik a sérülésnél keletkezett hiányt. Ezzel szinte egy időben a vérlemezkék összecsapódásával a sérült területen trombocita-dugó, úgynevezett fehér trombus képződik. Erre a vérrögre ráalvad a vérsavó, és így alakul ki a hemoglobin miatt vörös színű vérrög, a vörös trombus. A sérült terület, az érfal újjáépítése során ez a vérrög lassan felszívódik. A rossz helyen vagy hibás intenzitással zajló véralvadás azonban trombózist, embóliát, azaz célszerűtlen vérrögképződést eredményez. Az ilyen alvadék eldugaszolja az eret, és létrejön a trombózis, amely vénákban és ütőerekben is kialakulhat.

A fegyver fordítva is elsülhet

Amikor Syncumart szedünk, ezt a folyamatot befolyásoljuk, amelynek veszélyes következményei lehetnek. A gyógyszer szedésének komoly hátránya, hogy a vér alvadási képessége az egész szervezetben csökken, így nő a különböző lehetséges vérzések veszélye. A Syncumar tehát kétirányú hatást is kifejthet, amelynek beállítását csak orvos végezheti.

Ezért mindig pontosan érdemes követni az adagolási utasítást! A gyógyszert minden nap lehetőleg azonos időpontban kell bevenni. Az alkohol, de más gyógyszerek is megváltoztatják a véralvadásgátló hatását, amilyenek például a reumatológiában alkalmazott gyulladásgátló gyógyszerek. A táplálkozás is nagyban befolyásolja a Syncumar hatását.

A diétával kordában tarthatjuk a prothrombin szintet

A Syncumart szedő betegek diétája rendkívül fontos, mert az befolyásolja a gyógyszer adagolását. A dolog lényege, hogy a véralvadáshoz szükséges egyik fehérje, a prothrombin képződéséhez K vitamin kell. A Syncumar azonban gátolja a K vitamin hatását, ezért nehezebben alvad a vére annak, aki ezt a gyógyszert szedi. Ha valaki egyszerre sok zöldséget vagy gyümölcsöt eszik - amelyekben sok a K vitamin –, akkor megemelkedik a prothrombin szint, és az optimális 20-30 százalék fölé emelkedik. Ezért ezeknek a betegeknek ajánlatos kerülni a nagyobb mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztását.

Bizonyos ételek fogyasztását minimálisra kell visszaszorítani, mert magas a K vitamin tartalmuk. Kerüljük a tojást, a májat, a salátát, a spenótot, a karfiolt, a málnát, az epret, a paradicsomot, a paprikát, a brokkolit és a káposztát!

És végül a legfontosabb: a Syncumart szedő beteg rendszeresen ellenőriztesse vérének prothrombin szintjét!

Szinte minden családban van olyan beteg, akinek vérhígítót kell szednie. A szakorvos vagy a háziorvos szinte automatikusan írja fel a gyógyszert, amit aztán a beteg hónapokig, vagy akár egész életén át szedhet. Sokszor fiatalok is kénytelenek gyógyszerfogyasztóvá válni egy baleset vagy műtét után, hiszen a trombózis és az embólia elkerülése érdekében ilyenkor is csökkenteni kell a vér alvadékonyságát. Csakhogy a vérhígító gyógyszerek - ilyen a jól ismert Syncumar - elnevezésükkel ellentétben cseppet sem hígítják a vért, de korlátozzák a véralvadásért felelős K-vitamin hatását, és ennek következtében egyáltalán nem veszélytelenek. Egy rosszul beállított dózis néha nagyobb bajt okoz, mintha a beteg be sem vette volna a pirulát. A Syncumar ráadásul egy igen elavult készítmény, nehéz vele optimálisan beállítani a megfelelő véralvadási szintet.

Az előző bejegyzésben arról írtunk, hogy Karl Paul Link miként fedezte fel a véralvadásért felelős kumarint, amely kitűnő véralvadásgátló szerepe miatt írta be nevét a gyógyszerkutatás történetébe. Ma a szájon át adható gyógyszerrel végzett alvadáscsökkentésre az orvosok – kevés kivételtől eltekintve – kumarin-származékokat használnak. A kumarinok K-vitamin-antagonisták, azaz gátolják a K vitamin alvadási folyamatokban kifejtett hatását, így széles körben használt gyógyszerek a vénás és artériás trombózisok, embóliák megelőzésére. Az elmúlt 20 évben ezeknek a készítményeknek a jelentősége folyamatosan nőtt a belgyógyászati és a kardiológiai gyakorlatban. A kumarinkészítmények közül itthon évtizedeken át csak az acenokumarin (Syncumar) volt elérhető, de a közelmúltban Marfarin néven nálunk is törzskönyvezték a hidroxikumarint.

A Syncumar alkalmazásával járó veszélyekről mi magunk is értesülhetünk, a gyógyszer leírása könnyen elérhető az interneten. Nézzük, miféle meglepetéseket tartogat ez a szer, legközelebb pedig a Syncumart szedőknek szóló jótanácsokkal folytatjuk!

"Mivel az Ön betegsége vérrög képződésének fokozott veszélyével jár, alvadásgátló szedésére van szüksége. Az Ön által szedett Syncumar nevű gyógyszer a K-vitamin hatását gátolja, amely a véralvadáshoz szükséges egyik fehérje, a prothrombin képződéséhez kell. Tehát gátolva a K-vitamint, nem képződik kellő mennyiségű prothrombin, így a véralvadás is gátolt lesz. Természetesen, ha túl sok Syncumar-t szed, akkor ez a hatás túlfokozódva, veszélyes vérzést okozhat, ha pedig túl keveset, az vérrög, azaz thrombosis kialakulásához vezethet. A kellő hatás elérése mindig egyéni beállítást igényel. Az eredeti prothrombin szint 20-30 százalékát kell elérnünk, amelyet egy speciális prothrombin arány mutat meg: ez az úgynevezett INR érték, amely ebben az esetben 2,0-3,0 között ideális. A tapasztalat szerint nagyon különböző az a Syncumar mennyiség, amellyel ez elérhető: van olyan beteg, akinek napi 1 mg adása elegendő, de olyan is van, aki napi 6 mg, esetleg e feletti dózis szedésére szorul. Ezt a különbséget több tényező okozza, egyik leggyakoribb, hogy az emberek eltérő mennyiségben fogyasztanak különböző K-vitamin tartalmú élelmiszereket..."

Az ötvenes évek végén az amerikai farmereknek visszatérő gondja volt a vérzéses marhakór, amely csordáikat folyton megtizedelte. A kór oka az, hogy a legelő állatok megeszik a penészes somkórót és attól megbetegednek. Karl P. Link, a wisconsini egyetem biokémikusa jött rá arra, hogy a növény tartalmaz egy igen hatékony véralvadásgátló szert, amit aztán elnevezett Warfarinnak. Azért adta ezt a furcsa nevet, mert a kutatásait senki nem támogatta az Egyesült Államokban, csak a Wisconsini Öregdiákok szövetsége (Wisconsin Alumni Research Foundation), így annak kezdőbetűiből alkotta meg a hatóanyag nevét. Az 1959-ben felfedezett molekulát azóta sokat kutatták, ma három változata ismert: a Warfarin, amely nálunk Marfarinként kapható, az Acenocumarol, amely itthon Syncumar néven ismert, illetve a Phenprocoumon, amely Magyarországon nincs forgalomban, de Marcumar néven forgalmazott gyógyszer.

A felfedezés azonban sokkal régebbi, ugyanis Link már 1941-ben, a Mayo Klinikán tartott előadásában beszámolt a dikumarinról mint új „toxinról”. A dikumarin növényi eredetű, és a kutató a Kanadában nagy területen elterjedt édes lóhere nevű növényből állította elő. Bizonyította, hogy ez az anyag felelős a marhák tüdővérzéséért. Link felfedezése csak 1959-ben jutott el odáig, hogy a hatóanyagból gyógyszer lett, pedig kanadai állatorvosok már 1924-ben is igazolták a penészes somkóró szerepét a vérzéses betegség kialakulásában, csak azt nem tudták, hogy a növény mely hatóanyaga váltja ki a vérzést a legelő marhák szervezetében.

Link kutatásait két irányban indította útjára. Egyrészt állatkísérleteket végzett az új anyaggal trombózisok kezelésére, másrészt K1 vitaminnal kezdte kezelni a súlyosan vérzékeny teheneket, s láss csodát, ezek az állatok meggyógyultak. Így vált egyértelművé, hogy a dikumarin és a K-vitamin hatása összefügg, illetve hogy a dikumarin indukálta vérzékenységet K-vitamin adásával ki lehet védeni. A Warfarin a mai napig a legnépszerűbb szájon át adható véralvadásgátló.

Hugh R. Butt, a Mayo Klinika munkatársa alkalmazta a dikumarint először emberen, és elsőként bizonyította, hogy a szer megnyújtja a protrombinidőt, azaz csökkenti a véralvadás sebességét. Később Armand J. Quick a kumarinterápia laboratóriumi kontrolljára fejlesztette ki a protrombinidő vizsgálatát, amelyet eleinte Quick-időnek is neveztek.

Túlzás nélkül állítható, hogy 1959-óta több tízmillió ember köszönheti az életét Karl P. Link felfedezésének, aki a penészes somkóróból előállította a Warfarint. Gyógyszere ma is nélkülözhetetlen, felfedezése halhatatlan, ahogy például Flemingé, akinek nevéhez a Penicillin felfedezése köthető.

Pár éve szakmai körökben beharangoztak egy új véralvadásgátlót, amely a kumarinokat volt hivatott felváltani, de forgalomba sose került, súlyos mellékhatásai miatt eltűnt, majdnem csődbe rántva az azt kifejlesztő gyógyszergyárat.

Biztosan akadt már barátunk, aki egy sportbaleset eredményeként hetekig vagy hónapokig vérhígítót szedett. Ismerünk nagyszülőket, akik hirtelen trombózisban hunytak el, de lehet olyan ismerősünk is, akinek egy hosszú autóút vagy repülőút során alakult ki trombózisa.

A fogamzásgátlót szedő nőket, de a kismamákat is érinti a trombózis veszélye, vagyis a teljes lakosságot fenyegeti ez az egészségügyi probléma. Ennek ellenére nem foglalkozunk eleget a kérdéssel, kevés a felvilágosító, tájékoztató irodalom, de még az orvosok is gyakran tehetetlenek a betegség kialakulásával szemben, mert egyszerűen nem rendelkeznek azokkal a lehetőségekkel, diagnosztikai eljárásokkal, amelyek segíthetnek a legmegfelelőbb és leghatékonyabb gyógymód meghatározásában.

Terveink szerint ebben a blogban minden lehetséges területet végigjárunk majd, a dohányosok trombózisveszélyeztetettségétől az örökletes betegségeken át a szépségiparig. Írunk a Syncumárról, megkérdezünk szakorvosokat, és persze az olvasók véleményére, tapasztalataira is kíváncsiak vagyunk.

Kezdjük egy régebbi, ám annál megdöbbentőbb információval, amely szerint az egykori argentin szépségkirálynő életével fizetett egy plasztikai műtét során előállt véralvadási problémáért. Solange Magnanot már nem menthetjük meg, de a mostanában annyira népszerű plasztikai műtétek során fellépő kockázatra szeretnénk most felhívni a leendő mellnagyobbító és narancsbőrüket eltüntetni szándékozó nők figyelmét!

Solange azért feküdt kés alá, mert azt szerette volna, hogy eltűnjön popsijáról a narancsbőr...